A kiszolgáltatottság érzése a legrohadtabb dolgok közé tartozik. Függni a mások jóindulatától, a tevőleges segítségétől, effektív áldozatától senkinek sem jó - és érdekes kérdés, kinek rosszabb. Adni úgy jó, ha nem kérik, kapni úgy jó, ha nem kértem. Kölcsönzött gondolat, nem is biztos, hogy igaz, de én elhittem: ha a koldus kér, akkor ne kérdezz vissza, mire kell, milyen alapon - mert a puszta tény, hogy eljutott odáig, hogy kért, már épp eléggé kétségbeesett helyzetről árulkodik. És ahogy általában a koldus sem neheztel az egyes emberre, amiért az egyes ember konkrétan nem ad, de haragszik a világra, amiért neki mégsincs - hát ugyanígy, könnyű megérteni, ha az egyes ember nem segít nekem, amikor bajom van és kértem, mert az egyes ember indoka mindig abszolúte érthető. Csak, hogy senki nem tud, senki nem akar segíteni, azt nehéz feldolgozni.
A megoldás pedig sajnos az, hogy nem szabad függni senkitől, se konkrét személyektől, sem általában. Ez borzasztó nehéznek hangzik, hiszen hogyan teremthetne elő az ember önerőből mindent, nem lehet mindenki annyira szerencsés és ügyes, hogy a világon mindene meglegyen. De (jógikus mód ON) annyira talán mindenki lehet "szerencsés", hogy ne akarjon olyant, amit épp nem érhet el önerőből, ne kösse a komfortérzetét, ne adj' Isten a boldogságát olyan tényezőkhöz, melyek irányításán kívül állnak.
Ámbár valószínűleg nem akarni a Ferrarit/saját lakást/amerikai körutazást/Szigetjegyet/meleg vacsorát/szélvédett alvóhelyet nehezebb és hosszabb távú projekt, mint megszerezni ezeket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése