A Nyugati felüljárónál egy autó szabálytalanul beparkolt a második sorba. A 9-es busz nem tud elfordulni, beszólt a központba, várjuk a lopó autót, a kereszteződés minden irányból perceken belül bedugult, mindentudó ötvenes asszonyok nagy elánnal magyarázzák a buszvezetőnek, milyen ívben kéne tolatnia, hogy utána elférjen, egy dühös utas azon berzenkedik, hogy kilométerek vannak a járdáig, ez az egész egy műbalhé.

Senki nem az autósra dühös.

Strawbear

A 2015-16-os téli szezonban megvettem életem sapka-kesztyű kombinációját, az epermacikat.

Valamikor januárban anyuval intéztünk valami vásárlást, és aznap estétől nem találtam a kesztyűket, és kénytelen-kelletlen levontam a következtetést, hogy alighanem valamelyik áruház parkolójában kiesett az autóból, ahogy kiszálltam.

Fel is túrtam egyből a netet macis kesztyűért, de érthetetlen módon senki nem akar tőle megválni, aki valaha vett ilyet, és a Springfieldnek sem maradtak készletei.

Múlt hét szombaton reggel még hűvös volt, de délre egészen felmelegedett az idő, úgyhogy az akkorra már féltve őrzött füles sapkát a vászonszatyromban hurcibáltam. Ebbe a szatyorba tettem a céges nőnapon kapott hagymás növények maradványait, hogy anyunak odaadjam a szokásos szombati családi ebéden. Kristálytisztán emlékszem, hogy érkezéskor a vászonszatyorból kivettem a kisebb nájlomot, amiben a hagymák voltak, és odakészítettem anyu táskája mellé. Ebéd után fagyizni mentünk E-vel, majd vissza az irodába az esti műszakra. Mikor este 10-kor elindultunk, az irodaház bejárata előtt jöttem rá, hogy nincs nálam a szatyor, de gondoltam, megvár az nyugiban másnapig.

Másnap áttúrtam az irodát, sehol. Kicsit reménykedtem, hogy akkor biztosan nagymamámnál, de szombaton bebizonyosodott, hogy ott sem.

Még a Ráday utcai Fragola jöhet szóba, de ha ott sincs, akkor teljesen macitlan maradtam.

Ha bárki összefut ezekkel a termékekkel, online vagy turkálóban, okvetlen jelezze, nem teljes az életem nélkülük.

Múlt szombat óta nem volt nap, hogy este 10 előtt indultam volna haza az irodából, mára már nincs otthon semmi kaja, olyan kosz van, hogy félek, kijön rám az ÁNTSZ, az átfolyós vízmelegítőben a szokásos módon egy hónapja minden használat után kialszik az őrláng és csak fél óra után lehet visszakapcsolni, szóval mosogatni sem sikerült minden este, és tegnap este szétszakadt a fenekemen az utolsó jó nadrágom is, és nem csak az, hogy mikor jutok el venni, de hol?
Még szerencse, hogy jön a hosszú hétvége és mindent el tudok intézni. Oh, wait.
De legalább kitakarítok.

A látványterv mint a blöff különösen pofátlan alfaja korántsem korlátozódik milliárdos állami beruházásokra, hanem lényegében az építészirodák tevékenységének elmaradhatatlan része. De ma reggel megakadt a szemem egy különösen szép példányon, megosztanám:

Amit sugall a látványterv: nagyvonalú, szupervilágos lakások két kis forgalmú, de valamiért über széles út kereszteződésénél.

Valóság:

Az épület két egyirányú utca kereszteződésében áll, a full panorámás nappali ablakán át a szembeszomszéd nem csak azt fogja látni, hogy piros ruhát próbálunk a tükör előtt, hanem azt is, hogy még nem vasaltuk ki teljes alapossággal. természetesen mindezt addig, míg az összes üvegdoboz ablakain vastag függöny lesz, az áttört erkélykorlátok pászmái közé meg gyékényt fűznek.

A hazudós látványterven túl a tervező abban is hibás, hogy nem járt a helyszínen ésvagy nem érdekli, milyen lehet az általa tervezett lakásokban lakni. (Az objektum névválasztását inkább nem kommentálnám.)