Az egyik szinte kis semmi, de azért mélázzatok el rajta ti is. Így szól:
"Én még a mai eszemmel sem szeretnék újra húszéves lenni."Respect, tényleg. De a másik, az már végképp felfoghatatlan számomra:
"Nincsen semmi hiányérzetem, semmi nem kell, minden pont úgy jó, ahogy van. Jó lenne, ha valamire vágynék."Na, ezt meg nem értem. Én annyi, de annyi mindenre vágyom, fontos és teljesen lényegtelen dolgokra, néha nem is értékarányosan, erre itt egy fejlett jógi, és szeretne visszasüllyedni közönséges földi halandóba, miért, miért?
23 megjegyzés:
"Nincsen semmi hiányérzetem, semmi nem kell, minden pont úgy jó, ahogy van. Jó lenne, ha valamire vágynék." - Fura, hogy Én is ezt érzem, de amúgy innen lehet elindulni. Sosincs hiány érzetem mostanában, de azért csinálom, többre vágyom.
- Amúgy, hogy haladsz a "szívatásommal"? :)
De ha minden jó úgy, ahogy van, akkor miért akar valaki magának hiányérzetet? Miért kell a hiányérzet a motivációhoz? Azt gondolnám, a jó úgy, ahogy van, az kb. minden ember végső célja kéne legyen. Meg néhány keleti vallás is így gondolja, ha jól értettem.
2 részt néztem meg eddig, majd sort kerítek a többire is szép lassan, de még mindig sűrű az élet :D
Azért kell a hiányérzet, hogy fejlődjünk. Mindig kell az új, ami nincs, ami elérhetetlen. Engem motivál az, hogy "hiányzik" valamim, igaz nem úgy lépek előre, hogy megszerezem azt amit hiánycikk, de előre lépek.
Nyugodtan, van idő, van elég szörny a világban.
Szép estét, valakinek ilyen a hiány érzet..
http://sotetsegbennincsarnyek.blogspot.hu/
Hú, de mennyire nem értek egyet.
Szerintem a fejlődéshez kíváncsiság kell, ambíció, éleslátás, sok minden. Igen, frusztrációból is lehet fejlődni, de attól nem lesz a delikvens kevésbé frusztrált.
És másfelől közelítve: kell-e többnek, sikeresebbnek lenni egyáltalán? Nem szeretném magamat állandóan ismételni, de nekem ez megint a kívülről befelé építkezés egy megnyilvánulási formájának tűnik.
De, egyetértünk, csak én egy dolgot írtam le, egy dolgot.
Több dolog kell igazából, tényleg. A fejlődésre vágyás, ambíció. Vágy arra, hogy "többek legyünk az átlagnál". Ez hiányzcikk, néha. Tényleg sok minden kell, meg van mindenkiben, csak sajnos nem látunk túl a saját posványunkon amiben élünk.
KELL! Nagyon is, többnek kell lennünk magunknál, többnek mert a végén a film végén azt látjuk, hogy nem tettünk semmit se, hogy magunknak, a családunknak, az embereknek körölünk nem adtunk többet. Nem adtunk hozzá a világhoz, ami visszatekintve meg mosolyogtat, vagy büszkévé tesz.
Magunkat elfogadni is kell, amilyenek vagyunk, de az ember a természeténél fogva mindig csak előre akar menni, haladni a korral, a társadalom által belé sulykolt sztereotípiákkal. Az ember egy ilyen csalárd fajta. :)
Nem akarlak megsérteni, én meghallgatok minden véleményt, ha én vagyok a hülye olts le nyugodtan és elfogadom, megfogadom amit mondasz/írsz.
Többek legyünk az átlagnál? Én nem hiszem, hogy ez egy hasznos törekvés. Sem a többnek lenni magunknál, sem a valamit letenni az asztalra, semmi ilyesmi. Ezek a dolgok a jelenkor felfogása szerint rendkívül dicséretesek, de nem hiszem, hogy valójában boldogsághoz vezetnek.
Oké, most ez teljesen úgy hangzik, mintha azt propagálnám, hogy ne is csináljunk semmit, mert csak fogadjuk el, hogy lusta haszontalan disznók vagyunk és ez van, minden más frusztráció. Csak a törekvés motivációja nem mindegy, meg nem hiszek az áldozathozatalban, mint olyan.
Egy prof megkérdezte újonc koromban hogy "mi leszek, ha nagy leszek". Nyilván azt hitte, kis masterstudent vagyok, és a leendő szakmám iránt érdeklődött. Mondhattam volna, hogy környész, és nem "leszek" hanem már "vagyok", de ehelyett - mindennemű gondolkodás nélkül, zsigerből - azt válaszoltam, hogy "reményeim szerint boldog ember".
A prof ezt kicsit mellreszívta :P De szerencsére a saját doktoranduszaira se mindig emlékszik, engem kb. 5 perc alatt felejtett el. Aztán most karácsony előtt napi szinten találkoztam vele (és minden nap újra be kellett mutatkoznom...:D), és mindig ez a kb. 2,5 évvel ezelőtti beszélgetés jut eszembe. Hogy mi leszek, ha nagy leszek. Meg hogy boldog vagyok-e, és ha nem, miért nem, mit kellene változtatnom. És hogy a változásnak mi az ára...
Simán lehet, hogy Zsófinak minden pont úgy jó, ahogy van, de közben valahogy mégsem boldog, és azt érzi, hogy pont a vágyakozás érzése hiányzik a boldogsághoz. Sokan, sokszor kifejtették már, hogy gyakran a vágyakozás folyamata sokkal kellemesebb, mint a vágy beteljesülése... És olcsóbb is :)))
Igen, de valahogy nekem a pont jó, és a semmin se változtatnék, az úgy hangzik, mint a boldogság. Mármint, rettentően félelmetes, ha nem :S
Félelmetes? :-O
Ezt kifejtenéd? :D
huhh, miért is olyan tiszteletre méltó, ha valaki 30 évesen nem akar húszéves lenni? vagy ha valaki úgyáltalában nem akar fiatalabb lenni, mint amennyi? (megj. én se szeretnék, húszéves különösennem, mert akkor épp nagyon sz*r volt, és annak ellenére sem, hogy most sem igazán jó. sőt.)
ami meg a vágyakozást illeti: én még olyat nem éltem, hogy minden jó, de tegyük fel, hogy Zs-nek tényleg. (irigylem érte.) olyat sem éltem, hogy ne vágynék semmire, és ezt nem is értem, viszont értem azt, hogy szeretne vágyni valamire, mert a) vágyni amúgy nem rossz érzés, b) nekem - társadalmi scriptként vagy csakúgy magamtól - állandóan változásra van szükségem, és ha (majdnem) minden jó, akkor is vágyom rá,
3) a tökéletes szerintem pont azért nem létezik, mert ami tökéletes, az unalmas, viszont ami unalmas, az nem tökéletes, q.e.d.
Nono. Azt mondja, minden jó, jól érzi magát, semmi változást nem szeretne, minden jó, úgy, ahogy van. Csak: hiányzik neki a hiányérzet. Na, ezt nem vágom. Szóba nem került az unalom, vagy bármi ilyes.
A félelmetes pedig az, hogy én eddig abban voltam, hogy ha le tudok csatolódni agyilag a körülményeimről, megtanulom nem hinni, minden jó lenne, ha csak ez vagy az másképp lenne, akkor elérem a stabil boldogságot. És akkor mégse?...
Ja és a korról: lényegében azt mondta, hogy ha ugyanezzel az aggyal lehetne hátra 10-zel több éve, esetleg korrigálhatna döntéseket, amiiket az elmúlt 10 évben rosszul hozott, ő azt nem szeretné. Tehát nem ugyanazt élni újra nem akarja, hanem mai eszével sem szeretne több esélyt. Ami szerintem egy nagyon tiszteletreméltó dolog.
"A boldogság nem egy állapot, hanem egy képesség." - Ez asszem egy filmben volt. Ill. lehet hogy nem pont ez, de valami hasonló... :)))
Szerb Antal A fehér mágus c. novellája elég jó. A jógiról.
De egyébként nem csak arról van szó, hogy összességében elégedett az életével most és eddig, és várakozással tekint a következő célkitűzése elébe? Ami még nincs itt? Mármint, még nem tudja, mit szeretne majd legközelebb, de érdekes?
Teljesen off topic, de a következőt hallottam: hogy amikor egy server ilyen dupla captcha-t kér, mint ezen az oldalon, akkor abból az egyik az ellenőrzés, a másik pedig adatgyűjtés. Mármint, mondjuk egy kép, amiről így lesz adat, hogy mi van rajta. Google maps/házszám ügyben ezt nagyon hihetőnek tartom.
Annám: remélem, hogy erről van szó.
A captcha-dolog meg elég menő, ha így van! :)
"A félelmetes pedig az, hogy én eddig abban voltam, hogy ha le tudok csatolódni agyilag a körülményeimről, megtanulom nem hinni, minden jó lenne, ha csak ez vagy az másképp lenne, akkor elérem a stabil boldogságot."
Ezen sokáig gondolkodtam.
A körülményeidről agyilag lecsatolódni abszolút rossz ötlet - mi kellene boldoggá tegyen, ha nem a körülményeid összessége? Az egész élete az embernek apró "lényegtelen" dolgokból áll, a "fontos" dolgok számítanak általában a legkevésbé.
Aztán itt van ez a "megtanulom nem hinni, minden jó lenne, ha csak ez vagy az másképp lenne" rész, erről meg az jutott eszembe, hogy az "ez vagy az" ami jobb lenne ha másképp lenne sosem egy önmagában álló részlet - minden mindennel összefügg, és "ez vagy az" mindig egy package része. És ha az egész pakkot nézed, és az a best available, akkor hurrá, elértél egy lokális optimumhoz. Ha meg nem az a best available, vagy egyszerűen csak nem tesz boldoggá, akkor ideje változtatni.
"mi kellene boldoggá tegyen, ha nem a körülményeid összessége?" - a körülményeidhez való hozzáállás!
Szerintem ezt már mondtam, hogy megfigyeléseim szerint nagyon komoly belső munka nélkül adott embernek élete bármely pontján pont ugyanannyira nehéz a világ, független attól, hogy egy hete rúgták ki, vagy egy hete van új pasija. Iszonyú rövid lokális kilengéseket okoznak ezek a traumák, de ha bármikor találkozol vele, egységnyire lesz boldogtalan.
Szóval én kb pont az ellenkezőjét látom ennek. Hogy ha nem elégedett valaki valamivel, akkor ennek a hosszú távú megoldása az, ha leszarja. Mármint, attól még nyilván keressen munkát, amit igazán élvez, nyilván találja meg azt az embert, akivel harmóniában élhet, nem erről van szó, hanem arról, hogy amúgy a boldogság nem ilyen eszközigényes dolog, illetve a ráfordított (anyagi, tárgyi) erőfeszítés elhanyagolható mértékben befolyásolja.
"ha bármikor találkozol vele, egységnyire lesz boldogtalan" - na erre mondom, hogy a boldogság nem állapot, hanem képesség!
De az általad említett belső munka nem a körülmények leszarására, hanem azok elfogadására kellene irányuljon. Úgyismint "leszarom, hogy 500 kilométernyire lakom a pasimtól" vs. "a jelenleg best available package sajnálatos része, hogy 500 kilométernyire lakom a pasimtól - de legalább kiköltözött hozzám a pipi, járok lovagolni, szeretem a munkámat, jól is keresek vele, van fedél a fejem fölött, stb..."
Ha jól értem, Szerinted az a lényeg, hogy a helyzeted jó részét tudd értékelni, illetve, hogy a lokálisan elérhető maximumon tartsd. Én pedig azt mondom, hogy a feltételektől érdemes függetleníteni a közérzetünket. Ez a két dolog eléggé másképp hangzik, nem tudom viszont, hogy a gyakorlatban van-e különbség aközött, ha valaki így vagy úgy jár el...
Ha a feltételektől függetleníted a közérzetedet, akkor mitől fog függeni a közérzeted? Miből merítesz erőt? Mitől ül mosoly az arcodra?... "Magától" nem fog, olyan ember még nem született erre a bolygóra...
Én nem pillanatnyi hangulatról beszélek, hanem alapvető hozzáállásról. Van, aki semmin sem képes mosolyogni, és van, akinek egy szép gyomnövény látványa elég. Jobb az utóbbinak lenni, és ez igenis elérhető, legalábbis remélem.
Mert az alapvető hozzáállás (a nem-tudatos fele), az nem a pillanatnyi hangulatok összege?...
Nem, a pillanatnyi hangulatok összege azon múlik, milyen az ember alapvető hozzáállása. Hm?
Megjegyzés küldése