2017. augusztus 16., szerda

Akarunk egy rekettyést


A következő posztot osztotta meg velem két kedves ismerősöm is, teljes merő jószándékból:
"építészismerőseim, out there!
[harmincas építészekből álló cég neve] keres eddigi legnagyobb munkájának kiviteli terveihez épületszerkezet-konzulenst. (kb. november-február)
tudtok mondani valakit, akit megkereshetünk?
- konzulenst keresünk, mert mi szeretünk rajzolni
- léptékében hozzánk hasonló legyen (nem az épszerk sztárszférájából keresünk megfizethetetlen árakért)
- van tapasztalata, tehát meg tudja nekünk mondani, hogy az adott betonlemezünk hogy fog szétrohadni, mennyire lesz csúnya 10 év múlva, és ajánl nekünk helyette valami okosat.
köszi!"
És lehet (biztos), hogy én vagyok elképesztően ingerlékeny az utóbbi időben, de az összes bicska kinyílt a zsebemben. A teljesség igénye nélkül:

  • Kb. 3,5 cég van az épszerk tervezői szférában jelenleg, aki labdába rúghat, zömükkel már dolgoztam együtt, és ha régiek is, mérhető mennyiségű tapasztalata van vagy kettőnek.
  • Egy épszerkes nem azért kér "sok" pénzt, mert ő rajzolja meg azt a redvás csomópontot, hanem mert ő találja ki. Lásd még: "Dóri, hogyan gyorsíthatnánk a munkád? Majd mi berajzolunk neked, csak skicceld le a tervet nagyjából." A munkaidőm 90-95%-a telik gondolkodással, a maradék a rajzolás, az rohadt relaxáló, nagyon szeretek szép pontos vonalakat húzni és tudok is, de az kvázi a jutalom, Dirk Gently aláfestésre.
  • Ha valaki mégis elvállalja ezt a munkát nem-megfizethetetlen áron, annak valószínűleg nincs 10 éves saját tervezésű betonszerkezete, pláne azt nem tudja, mitől rohadt/nem rohadt szét.
  • Ha lenne (nincs) fölösleges vegyértékem és akarnám vállalni ezt a munkát, csak a hirdetés megfogalmazása kb 50%-ot növelne az árrésemen.
A kérdés csak az, hogy túlreagálom? Mert úgy tűnik, aki megosztotta velem, tökre nem így olvasta.

15 megjegyzés:

cavecat írta...

Kedves ügyfelünk!
A mi cégünk
- gyorsan
- jól
- olcsón
dolgozik.
Ön a fentiek közül KETTÖT választhat.
Megértését köszönjük.

kuurankukka írta...

Fiatalosch ceg, LENDULETES, INSPIRALO munkakörnyezet, ingyen kave, raadasul örulj, mert MUNKAT ajalunk, de cask ha jofej vagy, de föleg olcso.

ee_version írta...

Szerintem nálam nem lehet kettőt. Nem akarok gyorsan és olcsón, sőt, igazából mi a gyorsan? Lerajzolok egy random rossz megoldást? Akkor nem végeztem el a feladatom.

ee_version írta...

Annyira jellemző, minden hirdetés így néz ki az építész levlistán.

cavecat írta...

Tényleg harapós vagy :D Természetesen nem gondolom hogy akár gyorsan, akár olcsón, akár rosszul kellene dolgoznod.
Ez egy nagyon régi vicc, autószervízröl szól, asszem. (A részletekbe most hagy' ne menjek bele, annyira nem jó vicc.) A mi családunkban többé-kevésbé szállóigévé vált, azt hittem te is ismered :)

ee_version írta...

Ismertem, persze. Csak arra jutottam, hogy én nem szeretném a saját munkám kapcsán mindhárom verziót lehetővé tenni. Tulajdonképpen a saját preferenciáimon túl, általában sincs értelme: épszerkes akkor kell, ha valamit alaposan ki kell találni, minden másra ott az építész és a kivitelező.

cavecat írta...

Én ezt értem, de csak azért, mert rendszeresen beszélgetünk erröl.:)
Aki megosztotta veled, az ezt nem tudja.
Valsz az ilyen hirdetést megfogalmazó emberek, söt úgy általában az építészek meg a kivitelezök se tudják. (Ezért van szükségük egy épszerkesre...)
Szerintem a legtöbb ember nem elég bölcs ahhoz hogy tudja, mit nem tud.

Ha konstruktív akarsz lenni, megírhatnád nekik ezt, kommentbe':
Egy épszerkes nem azért kér "sok" pénzt, mert ő rajzolja meg a csomópontot, hanem mert ő találja ki. A munkaidőm 90-95%-a telik gondolkodással, a maradék a rajzolás, ami nagyon relaxáló, nagyon szeretek szép pontos vonalakat húzni és tudok is, de az kvázi a jutalom.

Orsi Nagy írta...

tökéletes megoldást kérünk, ingyen, tegnapra.
komolyan ennyibe fog kerülni? én azt hittem, ez már ki van találva, csak _be_ kell rajzolni a programba
de most ez már így kvázi kész is van, csak léptékben be kellene szerkeszteni

jujujj :D

ee_version írta...

Ó,szerintem ez hatalmas tévedés,hogy információhiány lenne az oka,nem pékekről beszélünk, hanem szakmabeliekről. A kollégáim esetében ráadásul többször lefolyt már a javaslatodra rímelő beszélgetés, nagyjából hatástalanul. Az okokat az érdekellentét-közöny-szűk látókör tengelyek mentén keresném.

ee_version írta...

Így.

Névtelen írta...

Főnök: És most vágj ki egy fát ezzel a heringgel.

OutOfRange írta...

A tudásod esszenciáját kérjük, a nyereséged minimalizálásával. Tök valid. :)

ee_version írta...

Tulajdonképp az igény érthető, ott nem stimmel, hogy nem érzik, hogy irreális (kéne legyen).

OutOfRange írta...

Érthetőnek érthető, csak... az épszerkes tervező is a tervezői díjból él. Alesete a dolognak a "csak 15 részlet kellene róla" annál a háznál, amelyet kb 60 részlettel lehetne korrektül lefedni. Engem foglalkoztat az a kérdés is, hogy ezekben az esetekben mire is vállal az ember felelősséget? Arra, amit mond? Vagy amiről terv megy ki? Vagy arra is, ami csatlakozik ahhoz, amiről terv megy ki?

De olcsóbb volt, valakinek. :)

ee_version írta...

Remek kérdések. Én kb mindig is valahol alkalmazásban voltam épszerkes, így inkább a tervezésre rendelkezésre álló idő szokott lehetetlenül limitált lenni, hogy elméletileg megtervezhetném a hatvanat, de mikor? Persze ilyen házon a tizenöt is ugyanannyi idő, hacsak nem annyira képtelenek az arányok, hogy végig sem lehet nézni, milyen esetek fordulnak elő. Alapvetően már az probléma, hogy a fejekben az épszerkes egy csomópont gyár, és ebből jön, hogy darabra szerződnek vele. Míg a statikussal épületre. Milyen érdekes lenne, ha vele is arra, hogy mittom, ennyi darab gerenda terve, férjen ki belőle a ház!

Szóval a felelősség arra kéne kiterjedjen egyik irányból közelítve, hogy a terv szerkezetileg megfelelő legyen és minden részletre legyen válasz (rajzolt, vagy tudott?), másik irányból meg hogyan kérhető számon egy tervezőn olyasmi, ami nem szerepel a dokumentációjában, és nem mert hiányzik, hanem mert felső határt szabtak és a dolog azon túl van?
Szóval ez a jelen rendszer szerintem senkinek sem jó, legalábbis, ha azt feltételezem, hogy minden résztvevő jó tervet szeretne. És sajnos lehet, hogy a rejtély kulcsa az, hogy nem, vagy huszadrangú szempont.