A szakmérnökis tanulmányi kiránduláson meglátogattuk a Creaton gyárat is. Az előadás, üzemnézés és ebéd végén elkerültek a promo-ajándékos zacskók. A hölgyeknek személyesen adta át a tárlatvezető. A kockás notesz és a kulcstartó mellett volt benne egy cuki plüss hód is. Tudjátok, hódfarkú cserép. Marketing doing its job right.

A fiúk a hód helyett sniccert kaptak és collstockot.

Nem felejtettem el,
pedig biztosan jobb lett volna
a várakozásoknak megfelelően,
mint így, hiába.
Egy bögre vanilla chai-jal koccintanék az egészségedre,
ha.
Remélem, ma is ropod hajnalig.

assertivity 101

A társasházban, ahol lakom, 12 lakás van, és az a rendszer, hogy minden héten más viszi ki (kétszer) a kukákat, illetve nyalja végig a lépcsőházat és sepri fel a járdás (saroktelek, oh yeah).

Most én voltam a hetes. A két kukás napon, mire 8-ra hazaértem, valaki más már kivitte a kukákat, aminek picit örültem, hogy nohát, valaki ilyen előzékeny, nagyobb részt éreztem, hogy ennek még meglesz a böjtje.

Ma délelőtt aztán nekigyürkőztem a lépcsőháznak. A másodikon aztán végre elkapott a felettem lakó hölgy (volt közös képviselő), hogy na, végre hogy tudunk beszélni, hogy én nem vittem ki a kukákat most sem(???). Hát, most a héten valóban nem, mivel mindkét este már arra értem haza, hogy valaki megelőzött. Hát, ő volt. Akkor neki köszönöm, nem tudtam, ki volt, pláne nem, hogy miért. Hogy én ilyen későn járok haza? És ez rendszeres? Hát, igen, 6-7-ig dolgozom, nem mondanám rendkívülinek. Jó, akkor majd szól, amikor ő lenne a soros, hogy akkor meg vigyem ki helyette én. Oké, ha így alakult, ám legyen, de legközelebb ilyenkor ne fáradjon, ismerem a rendszert.

Hölgy balra el, pár perc múlva ismét előtalál, és mosolyogva rákezd: rájöttem, ne is a kukákat vigye ki, én tegnap lemostam a lépcsőházi ablakot ezen a szinten, maga meg mossa le a földszinten, meg akkor már a kaput is.

Magamat is meglepve, csípőből és rezzenéstelen arccal, a készleten lévő legkedvesebb hangomon közöltem, hogy nem, én ezt egyáltalán nem szeretném, ne haragudjon, köszönöm, hogy kivitte helyettem a kukát, de én ezt nem kértem, a szívességet természetesen viszonzom, de ennyi, az ablak-és kapumosás finoman szólva nem arányos retorzió, pláne az alkualap körülményeit is mérlegelve. Dehát ő lemosta a szinten, és ezt senki soha nem csinálja meg. Én azt értem, de én sem fogom, ez egy többórás program, én munka mellett még minden második hétvégémet az egyetemen töltöm, a maradék szabadidőben nem áll szándékomban a kaput mosni, remélem, megérti. (Nem.) (De ezt már csak az arckifejezéséről lehetett leolvasni, a próbálkozásról letett.)

Majd utána még kedélyesen elbeszélgettünk a ház akusztikai hiányosságairól és a jószomszédi viszony érdekében tanúsítandó magasabb toleranciáról, majd végre tényleg elbúcsúzott. De valószínűleg nem most kedvelt meg.

Újabban munka közben, ha csak rajzolok, de nem kell nagyon komolyan gondolkodnom közben, a Dear Hank and John podcastot hallgatom, nem pontosan tudom, miért. John időnként kifejezetten ellenszenves benne, nem tudom, ő változott-e, vagy én.

Mindenesetre a legutóbbi részben egy olyan kérdés érkezett be hozzájuk, hogy vajon mennyi gyakorlat árán jut el az ember odáig, hogy már nem aggódik azon, hogy szalmonellával fertőzheti meg a vacsoravendégeit? Amire a fivérek egyöntetű válasza az volt, hogy valószínűleg soha nem szűnik meg ez az aggodalom.

Most azon töprengek, hogy ez vagy kulturális különbség, vagy az élet eme egyetlen területén vagyok megdöbbentően laza, ugyanis bennem ez a gondolat ezidáig még sohasem merült fel.

• Végigzongorázva a drogériákban elérhető kínálatot, nagy levegőt vettem és besétáltam a Westend patikába, hogy szeretnék olyan testápolót, ami hipoallergén, és nem komedogén, és extra száraz bőrre jó. A kiszolgáló hölgy szeme felcsillant, körbefutott a bolton és lerakott elém egy hatalmas flakon Uriage-ot. Ahhoz képest, hogy mekkora, végül is nem volt borzasztóan túlárazva, csak meglehetősen, fizettem, távoztam. Itthon konstatáltam, hogy tusfürdő.
• Holnap céges csapatépítés lesz. Sárkányhajózni megyünk. 10 fok lesz és zuhogó eső. De! Kapunk a cég emblematikus színében pompázó esőponcsót. Senki se mondhassa, hogy minálunk nem gondol minden eshetőségre a kompetens menedzsment.
• Lehet-e, és ha igen, hol és hány csillió forintért kapni olyan nadrágot, ami vásznas anyagú, és színes (egyszínű!), és nem hiperszűk a szára (ne kelljen már felhúzni az anyagot térdnél, hogy le tudjak ülni, én nem bírom már idegekkel ezt a divatot), és ezeken a dolgokon kívül az égvilágon semmi nem történik rajta? Oké, ne álljon el derékban, meg ilyenek. Ez tényleg akkora képtelenség? Csak én szeretnék ilyet és nincs fizetőképes kereslet?

The life changing experience

Mostanában több baráti beszélgetésben is előkerült ez a mítosz, toposz, nevezzük habitusunk szerint aminek tetszik, hogy időről-időre történhetnek az emberrel olyan dolgok (utazások, találkozások, egyéb kellemes élmények), melyek gyökeresen megváltoztatják az életét.

És nekem egyre inkább az a gyanúm, hogy ez bullsh*t. Mármint, abban a részében hiszek, hogy traumatikus élmények egy életre kisiklathatnak valakit, csak abban nem hiszek, hogy egy pozitív irányban is lehetséges. Összességében nem hiszek ebből a szempontból abban, hogy időben pontszerűnek tekinthető folyamatok végleges változásokat hozhatnak az ember pszichéjében.

Mondta Dóra, majd felidézte magában, hogy a pénteki buliban a társaság egyetlen furcsán unalmas nőnemű tagjának stabil pozíciójából indulva sikerült valamiért az ősvagány rosszlány szerepkörben találnia magát egy pillanat alatt, amikor az első ember megkérdezte, mi ez a zizegő fólia? Persze - remélem - minden csoda három napig, de ha most hosszú önvizsgálattal folytathatom a sort:
1) bár vagy negyvenszer elmondtam, hogy nem tervezem magam mutogatni és nem azért van, hogy másmilyennek nézzek ki, de akkor tulképp miért?
2) feltéve de nem megengedve, hogy valahol azért vágom, hogy mások igenis másmilyennek látnak így, mint nemígy, el tudom-e érni, hogy a környezet (időlegesen) eltérő reakciója ellenére ne üljek fel ezekre a kényelmesen sodró hullámokra, és továbbra is kitartóan - és ménkű lassan - ússzam az árral szemben az úgynevezett nehéz munkával elért személyiségfejlődés irányában?

Tulajdonképp megint csak egy festővászon vagyok, amire más festi fel a színeit, ahhoz, hogy az enyémek legyenek, még kell tenni egy s mást.

Nem tudom felvenni a vállamra a hátizsákot, és minden mozdulatom zizegő hanggal jár, továbbá nem tudom, hogyan fogok a nap közepén feltűnésmentesen eltűnni fél órára a céges zuhanyzóban, szóval minden a lehető legjobban alakul :)

Amúgy az egész baglyozás minden nem várt mértékű kellemetlenség ellenére hosszú idő óta a legjobb dolog, ami velem történt, és nem csak azért, mert végre készül. Hanem, mert most ez végre egy olyan ügy, ami nem csak nekem baromi fontos és nem csak én vagyok rápörögve. Szóval Carlos FTW

A te kulcsodat használom,
az enyém E-nél van, nem találta a sajátját,
és persze logikus,
vagy az lehetne, mégis,
így most besurranó tolvajnak érzem magam
a saját lakásom ajtaját nyitva,
égeti a kezem a kék lego kocka.

A múltkori álmom, amiben Carlos lemondta a baglyozást, meglepő módon jobban megviselt, mint a standard rossz álmaim, mára már megszokottá vált árulásokkal.

Pedig, ha őszinte vagyok, a hosszú előzmények után már az lepne meg, ha ez most tényleg, for real, összejönne. Annyira babonás vagyok már, hogy megpróbáltam rászervezni a dologra egy Tátra-túrázást is, kicsit a "ha esernyő van nálam, nem fog esni" mintájára.

Ha bármely olvasómnak van egy tűrhetően jó összeköttetése tetszőleges higher powerhez, borzasztó hálás lennék, ha szólna pár jó szót az érdekemben. Jövő héten esedékes az első felvonás, októberben a második, és ennek most sikerülnie kell...

Még mindig nem tudok mit kezdeni a vasárnapokkal.

De kimostam zsinórban 3-szor a fehér pólómat, amit múlt vasárnap összefogott a piros hátizsákom. Retrospektíve baromi ideges vagyok, hogy egész nyáron, a kedvenc ruháimmal is azt hordtam, de egyelőre azokon nem vettem észre ilyesmit. Vajon min múlott?

További probléma, hogy magát a hátizsákot is ki kéne mosni, de mosógépben nem mosható a bőr alkatrészek miatt, vegyileg nem tisztítható a gyártói utasítás szerint, és a legújabb kori fejlemények alapján komolyan elkezdtem azon aggódni, hogy bármivel próbálkozom, az összes színét ki fogja venni.

Ezen kívül jelenleg még legalább 3 monomániám fut (tudom, de váltogatok köztük), nyilvánvaló, hogy gerjesztem az agyamban a fehér zajt.

Jöhetne már a hétfő.