Hihetetlen, hogy az emberek mennyire nem képesek az empátiára.
Erőss Zsolt valószínűleg életét vesztette hegymászás közben múlt éjjel, és konkrétan más hozzászólást nem is lehet olvasni, mint hogy "felelős apa* hogy választhat ilyen veszélyes hobbit", meg "miért folytatta eleve ezt a hülyeséget, miután gyerekei születtek, meg a lába is odaveszett, felnőtt ember nem így viselkedik".
Hát, szép dolog lehobbizni valakinek az életét, mondhatom.
*Mert hogy a felesége egy dolog, az maga választott őrült társat, de a
gyerekek nem választhattak. És a gyerekek választhatnak, amikor
genetikailag mindenféle halálos betegséggel masszívan terhelt, vagy napi 16 órát dolgozó, vagy agresszív állat apának csinálják meg őket? Ja, azokkal nem szúrtak ki, csak az extrémsportolók ivadékaival...
4 megjegyzés:
Nem tudom és nem tudhatom hogy mit éreznék hasonló esetben. Nem tudom és nem tudhatom hogy milyen lenne ha apám nem egy bölcsész (work hazards: papercuts?) hanem mondjuk aknaszedő lenne. Gondolatok szintjén viszont az odaveszett hegymászóval értek egyet. A családja magának fogja persze eldönteni hogy hogyan állnak hozzá (ha tényleg meghalt). Nekem ehhez talán semmi közöm. De nem tudom nem úgy találni hogy jó hogy egy olyan ember adja tovább a genetikai és szellemi örökségét aki akart és mert és próbálkozott és cselekedett és igen, hibázott. Szerintem egy embernek érdemes így élnie. Remélem a gyerekei is jó oldalát fogják látni ennek. Az e körüli felháborodás abba a mintába illik bele hogy a társadalom többre értékeli a középszerűséget és érdektelenséget a kockázatvállalásnál. Persze, ha valakinek gyerekei vannak akkor ne csináljon meg bármit. De ez így nem jó, hogy kihasználják az emberek utódaik iránt érzett felelősséget. Gondolj a gyerekeidre, ne gondolkozz.
Hasonló dolgokról beszél egy Deep Survival című (elég jó) könyv:
"In other words, you may do everything right and still die. Likewise, you may do everything wrong and live, as so many do every day. [...] In our adventures, we engage fate deliberately. We choose a relentless and indefatigable opponent, while others pretend to be safe. We feel that our experiences are much more real, while seeing the masses as deluded in their complacency. When well-trained people are fetched off by fate during a well-planned and thoughtful expedition, there is no more ignominy in it than when an ordinary Joe gets hit by a bus. [...] No, some people would rather not see it, but the bull is there for all of us. Some of us choose to pass the cape in front of its horns. To live life is to risk it. And when you feel the rush of air and catch the stink of hot breath in your face, you enter the secret order of those who have seen their own death close up. It makes us live that much more intensely. So intense is it for some that it seals their fate; once they've tasted it, they just can't stop. And in their cases, perhaps we have to accept that the light that burns brightest burns half as long."
"To lose everything at such a glorious eternity is far sweeter than to win by plodding through a cautious, painless, featureless life."
Az idézet érdekes, de az értékítéletével nem tudok azonosulni. Mindenesetre nehezen bírom feldolgozni azt az egyetemesnek és állandónak tűnő emberi kényszert, hogy mások életét megmérjük. Mire ez az állandó hatáskörtúllépés?...
Amit Kristóf mondott az örökségről. Persze, hogy nehézkes elhagyni a középszert, mert gondolom elpusztul egy társadalom, ha a többség nem középszerű. Mint ahogy gondolom akkor is, ha mindenki az.
Igen. De ez nem is irigység, ez kárörvendés. Meg még annál is rosszabb dolgok. Nagyon szomorú.
Megjegyzés küldése