Az eastwicki boszorkányok

Lehet hogy csak én nem vagyok formában, de
Ez a könyv nagyon "look mum, no hands". Egyszerűen minden "olyan mint", minden költői kép. Sosem alma, minimum a fa duzzadó, lédús, vörös kincse. De tényleg.
Alma bazmeg.
Nem tudom, hogy Göncz Árpi bácsit kell érte nagyon utálni, vagy Updike-ot, és nyilván mindkettő szaktekintély, de nem akarok oldalanként háromszor eltévedni egy kurva ponyvában.
Pardon my French.
És én Márait és Krúdyt is bírom, szóval ehhez képest.

Hetedikben nagyon népszerű voltam az évfolyamban kb. 2 hónapig, de persze csak évekkel később tudtam meg. A dolog nyitja nyilván az volt, hogy a C volt a "friss hús", a többiek elsőtől oda jártak, őket már unták a fiúk. Mindegy.
Valamikor a tanév közepén volt egy évfolyambuli, ahol - és ez akkor óriási dolog volt - Vidéki Zsolti összeszedte a bátorságát és bizony felkért lassúzni. Soha senkivel nem táncoltam még akkor, és talán utána sem még sokáig. De Zsolti annyira fellelkesült attól, hogy elfogadtam a táncot, hogy még a telefonszámomat is elkérte. 1998-at írunk, vezetékesről van szó.
Másnap föl is hívott, és elhívott moziba. Igent mondtam, mert miért is ne mehetnék moziba, nincs abban semmi. És ekkor közbelépett anyukám. Megkérdezte, tetszik-e nekem a Zsolti. Mondtam, hogy nem. Mondta, hogy akkor jobban tenném, ha tisztáznám vele, hogy én nem randinak gondolom ezt, nehogy félreértsen. Úgyhogy visszahívtam Zsoltit és megmondtam neki, hogy szívesen megyek moziba, de randira nem, ezt tudnia kell. És mondta, hogy jó, akkor hagyjuk.
És én azóta figyelek rá, hogy többet senki ne értsen félre semmit, amit csinálok, mert az nem helyes.
(Néha felmerül, nem csak genetikailag vagyok ufó, hanem van benne tanult faktor is :D)

Én is csinálok ilyent (Emma Watson...), de szóljatok rám legközelebb:
NEM mondunk olyant, hogy egy színész szar/tehetségtelen. Pláne nem, ha szakmánk szerint nem vagyunk abban a pozícióban, hogy erről bármennyire is megalapozott véleményt alkothassunk (és különösen, ha az úgynevezett szakma és/vagy a közönség ezzel nem ért egyet). Az ízlés más dolog, de az totális magánügy.
Egy "szerintem" bármilyen véleménynyilvánítás elé el kéne férjen, hacsak nem akarunk direkt megbántani másokat.
Mikor a másik finoman jelezte, hogy nem ért egyet, továbbra is, sőt, egyre vehemensebben pocskondiázni az illető művészt/alkotást/bármit, az már pszichológiai tünet.
Szerintem.

Egy liba befoglaló mérete 65x55x25 cm

És ez azt jelenti, hogy nem tudok jegyet nyerni a Showder klubba, mert ilyen alapadatokra is tévesen emlékszem :(

Naiv.Szuper.

Pár napja fejeztem be ezt a könyvet, és szöget ütött a fejembe a főszereplő/narrátor metódusa. Mindenről listát ír - a látszat és a nem túl hízelgő feltételezések ellenére én nem szoktam ilyent oly gyakran :)
Az egyik listája, ami különösen tetszett, és talán hasznos is, azon dolgokról szól, amik foglalkoztatták gyerekkorában. Ezt később a történet pár többi szereplőjével is megíratja, nagyon jópofa.
Az én listám:

• Tini Nindzsa Teknőcök (film, játékok, meg "tininindzsásat" játszani, a figurákat lerajzolni, minden)
• Bertusék kondiszobájában az egyik gépen a súlyok felfüggesztésével szövőszékeset játszani (mindenféle anyagokat gyártottunk, flancos színekben, amiket anyutól hallottam, de nem tudtam, hogy néznek ki)
• lego
• amikor nagymama mesét olvasott, különösen a Tesz-vesz várost, meg a Mesél az erdőt, meg a Rémusz bácsit
• "bunkert" építeni, bárhol (kertben, az utcában az egyik óriás sövény belsejében)
• nagymama régi sütisdobozában anyu és Erzsi régi ékszerei (volt benne ezüst is, bizsu is, minden)
• füstölőkkel cigarettázósat játszani (Manjeet hozta anyunak, 10 évig senki feléjük se nézett, aztán Katival pár hónap leforgása alatt elhasználtuk az összeset, nagymamának mindig fájt a feje tőle, csak a teraszon engedte)
• smink
• üveggolyók, üvegkavicsok, szép ásványok, bármi, ami átlátszó és csillog, de a műanyag nem
• gyűjthető Kinder tojás figurák
• kertben gyógynövényekből csodaszereket gyártani (néha sár is került bele, de mind hatásos volt abszolút)
• fára mászni
• segíteni anyunak sütni, kikanalazni az edény faláról a rajta maradt nyers tésztát
• MTV, várni, mikor jön Michael Jackson klip (otthon nem volt tv)
• tánc, gimnasztika, koreográfiák (de csak francos művészi tornára járattak)
• IKEA labdás gyerekmegőrző
• raktáráruházban a kocsikon száguldozni fel-alá (ez is leginkább IKEA)
• pónit rajzolni (nem is szerettem a pónikat, a rajzfilmet se néztem, de ez nagyon menő volt)
• úszógumival fürdeni (tudtam úszni, de az nem jó)
• hóembert, hóvárat, csúszdát építeni
• biciklizés
• énekelni, de csak másokkal együtt
• Bertusék "dzsippjében" a csomagtartóban utazni

I could go on, but I think I've made my point...

Kellemes meglepetés: valakivel megbeszélek egy találkozót, de abszolút nem fixáljuk le, ennek ellenére időben szól, hogy mégsem fog tudni jönni, és elnézést is kér!
Tudom, hogy ez kéne legyen az alap, de akkor is rohadt jól esett.

- WOW, szemüveged van?
- Ja. Még nem szoktam meg.
- Miért, tök vagány!
- Hát nem tudom, kicsit stréber az összhatás...
- Mondjuk tényleg van egy kis Velmás fílingje! :D

Döntsük már el... :)

Göteborgban az volt az elképesztő, hogy akármerre jártunk (bár nyilván csak a belső kerületekben mozogtunk, többnyire), mindenhol az az érzés fogott el: ez biztos a jó része. Minden olyan tiszta volt, és rendezett, és az emberek is jól néztek ki, az egész város, az épületek kompozíciójától az üzletek összeállításán át az árukészletig, az utolsó kávés pohárig olyan volt, mintha egy designer felügyelné, nehogy valami diszharmónia kerüljön a rendszerbe. Összeszedett és letisztult volt az egész, legalábbis én így láttam.
Jó lett volna úgy sétálni ott, hogy az egész magától értetődik, és ha bemegyek egy üzletbe, ha valami megtetszik, megveszem - nem bármit, csak amit itthon is megvennék mérlegelés nélkül. Magyar pénztárcával Svédország nem ugyanaz az élmény, mondjuk szerencsére nem vagyok az a szalámi-turista alkat, meg tényleg nem nagyon foglalkoztat, mim nincs és miért van másnak több. Mindenesetre az a fíling kimaradt, hogy bizony nem csak nézelődni megyek be ebben a csomó, tényleg kizárólag delikát-színvonalú üzletbe. Azért jó volt, és nem volt jó pont Kőbánya-Kispestre hazaérni, az idegen nyelveket nem beszélő BKV ellenőröktől megmenteni a gyanútlan, frissen kis hazánkba érkezett nyugati turistát.
És hogy ez most miről jutott eszembe?
Ma a Bauhaus-negyedben jártam, a Zsurigo Works-ben volt teakóstolás (irtó izgalmas cuccok voltak!), meg Musu, meg jó hangulat. Zenéltek a hűlő kerámiák, meg egyéb, ilyen "elélvez egy bögre habos kakaótól" stílusú blogba illő dolgok. Csak tényleg. Teljesen feltöltődve jöttem ki az üzletből, még sütött a nap(!), kicsit eltájolódtam (könnyen megy) és egyszer csak itt találtam magam.

(A pasik nem voltak ott, cserébe az üzlet elképesztően jól nézett ki!!!)
És nem csak a Sarki Fűszeres, hanem utána az egész Pozsonyi út (mikor végre sikerült irányba állnom...). Jó, nem Göteborg-színvonal, de azért, na. Csomó kis üzlet, különleges árukkal, és mindben voltak! Szombat este 6-kor is vannak helyek a városban, ahol még járnak emberek, és nem mindenki plázázik vagy pláne vásárol egyszerűen online. Van, amiért megéri esőben elindulni otthonról. Kár, hogy ez lokalizált, éppúgy, mint összességében a rendezett kis párutcányi foltok a városban (remélem, egyszer összeérnek). Meg persze az egész letisztult, szintén, mint a svédeknél, összekomponáltság benyomását keltő bauhaus környezet - szeretem a bauhaust, nagy tömegben meg pláne.
Jó kör volt, na :)

Megyek a kiskörúton, aránylag sietve, ha véletlen egy-egy kirakatban elkapom a tükörképem, mindig bevillan, mennyire úgy nézek ki ezzel a kretén szemüveggel, mint egy stréber kamaszfiú. Még nem sikerült integrálni az énképembe ezt az új kiegészítőt, szóval menetrendszerűek ezek a kiábrándító szembesülések az életemben. Majd elmúlik.
A múzeum környékén egy srác szabályosan leint. Nem tudom máshogy mondani: úgy állít meg, hogy a látóterembe nyúl tenyérrel.

- Szia, két kérdésem volna...
- Igen?
- Az egyik, hogy mennyire reális innen 25 perc alatt gyalog a Szabadság hídhoz érni? Merthogy ezt tervezem.
- Abszolút, sőt, 10 perc alatt is.
- A másik, hogy olyan ismerős vagy, ezért is állítottalak meg.
- Nem hiszem, nem ismerjük egymást.
- Nem jártál az ELTE-re vagy valami?...
- Nem. Tényleg nem hiszem, hogy ismerjük egymást.
- És nem szeretnél ezen esetleg változtatni?
- Nem, most nem :)
- Mindenesetre köszönöm szépen!
- Igazán nincs mit! Szia!
- Szia!

Nem volt egyébként furcsa a srác, pláne nem ijesztő.