2016. augusztus 14., vasárnap

Arra jöttem rá, hogy nekem egész életemben mindig volt valamilyen "szellemi vezetőm". Volt, hogy egyszerre több is, de általában egy legfontosabb mindig. Nem karizmatikus tanárokra, ismert emberekre kell gondolni, hanem leginkább kortársakra. Az első ilyen az öcsém volt pl, aztán vele átfedésben a gyerekkori legjobb barátnőm, B. aztán mindig voltak kiemelt fontosságú barátaim, és a párkapcsolataim némelyikében is kialakult ez a dinamika, általában katasztrofális eredménnyel. Mármint, az összes ilyenben.

Alapvetően az történik ilyenkor, hogy összeakadok valakivel, akiről úgy látom, több elképzelése van arról, mi, merre, hány méter, vannak ötletei, tevékeny, kreatív, és én elkezdem ehhez képest meghatározni magam, követni, részt venni, segíteni. Természetesen a dolog nem tudatos, és amennyire bír az lenni, annyiban igyekszem is nem loholni, tapadni, de nyilván nem sikerül, legalábbis abból kiindulva, hogy előbb-utóbb elkezdem érezni, hogy zavarok, sok vagyok. Na, itt kezd szar lenni, mert akkor visszaveszek magamból, de akkor a másik feltehetőleg fellélegzik, és nem keres, és akkor meg már pláne nem merem keresni, és akkor ennyi, és tekintve, hogy nekem az illető mennyire (aránytalanul) fontos volt, viszonylag nehéz az ilyesmin túllépni.

Régen, ha kellett valamit kívánni (hullócsillag, szülinapi torta gyertyáinak elfújása, egyéb mágikus esetek), mindig azt kívántam, hogy mindenki szeressen engem pontosan annyira, amennyire én szeretem őt. És bár abban nem hittem, hogy a születésnapi gyertyák varázsereje fogja elhozni a világbékét, azt igenis gondoltam, hogy ez olyasmi, ami vagy megadatik, vagy nem, és nincs kontrollom felette. Csak mostanában kezd leesni, hogy teljesen rossz végéről ülöm a lovat, hiszem, a francba is, miért tulajdonítok nagy jelentőséget bárkinek, akinek én nem számítok annyira? Nyilván nincs ilyen hangerőszabályozó az érzelmeken, de azért akkor is az én készülékemben van a hiba, ha hagyom ezeket az egyensúlyokat ennyire eltolódni.

2 megjegyzés:

Laca írta...

Erről tudnék mesélni.

ee_version írta...

yep