Bejöttem vasárnap az irodába, mert nem haladok úgy a munkával, ahogy érzésem szerint itt várnák, vagy ahogy a kiszabott határidő engedni, vagy bánomisén. Lényeg, hogy 21-ére kiviteli terv kéne egy felújításról, amiről még nem vagyunk totál biztosak, hogy is néz ki _jelenleg_, és nagyjából én vagyok rá mostantól egyedül, pedig én nem is tudom az ArchiCAD 17-et, meg eleve nem a gyorsaságomról vagyok híres, meg nem vagyok biztos benne, hogy az általam kitalált megoldások beleférnek a kiszabott költségvetésbe (nem), meg mittudomén, újmunkahely-para.
Szóval ma bejöttem dolgozni, és az az érzésem, hogy ha majd pénteken visszatekintek erre a döntésre, azt fogom látni, hogy a kimaradt pihenés annyira rosszul hatott az egész heti munkatempómra, hogy végül dekával nem haladtam többet, mint ha be sem jöttem volna, de legalább nem mentem anyuékhoz ebédelni, meg nem hoztam el egy csomó mindent a másik irodából (fájlokat meg jógacuccot), meg nem mostam, meg ilyenek.
De a tény, hogy tudom, hogy hülyeség az egész, nem változtat azon, hogy félek a határidőtől és nem merek nem jönni ma. De ha ez innentől így fog menni, nem lesz jó vége. Én így nem tudok dolgozni. Mondjuk szerintem igazából más sem.
4 megjegyzés:
Majd belejössz. Az ilyen döntések meghozatalába, meg abba, hogy tudd, hogy mit várnak el, mit vársz el Te magadtól, mi kell ahhoz, hogy jól működjön a munka is és kiegyensúlyozott is maradj.
Nem hiszem, hogy ezek elsőre mennek, vagy, hogy a jó megoldást el tudod kapásból tervezni, ha leülsz és a mancsod közé fogod a fejedet. Vagy, ha eleget rugdosod magad, amiért nem tudod magadtól és különösebb tapasztalat nélkül nyomban kitalálni, hogy mi mennyi idő meg energia lesz. Hát, hogy a fenébe tudnád?!
Just keep doing what you're doing. And keep an eye on how it works. And PLEASE stop kicking yourself, because no one will understand the kickmarks that are not supposed to be there.
Én tudom, hogy igazad van, de itt kb senki nem is érti, mitől parázok én itt ennyire...
Az a helyzet, hogy negyedéves koromtól nagyjából önállóan dolgozom és magam osztom be az időmet meg a vállalásaimat, és én azt a rendszert sokkal testhezállóbbnak éreztem. Viszont, mint minden olvasóm tudja, egyrészt az érdekképviseleti képességeim hiányosságának, másrészt a gazdasági helyzetnek betudhatóan nevetségesen nem kerestem vele. Megjegyzem, a korábbi főnökök jól el vannak szontyolodva, de tuti túlteszik magukat a dolgon gyorsan, pedig én nem szeretném megszakítani velük a szakmai kapcsolatot. Ha olyan a munka, a feladat és a légkör, akkor dolgozni kifejezetten jó érzés és bizonyos értelemben pihentető. De most be vagyok feszülve, és nagyon remélem, hogy ez teljesen átmeneti és a (kicsit túlzottan) új helyzet következménye csupán.
A többiek nem tűntek idegbajosnak :)
Nem rossz ezt a kicsit kötöttebb munkarendet sem kipróbálni. Lehet, hogy egy rövid idő után sokkal kevésbé fogod kimerítőnek találni, mint amikor nem teheted le a munkát.
Also: don't you know that everyone is just faking this grownup thing?
Igazából nem az a különbség, letehetem-e a munkát, hanem az, mennyire van szavam abban, mennyit vállalok. És ez nagyon nem mindegy. Ha többet kapok, mint amennyit tisztességesen meg tudok csinálni, nem vigasztal, ha megfelelne összecsapva is.
Megjegyzés küldése