2014. február 20., csütörtök

Na ma találkoztam a Tévedhetetlen Építésszel. Telefonon találkoztam, személyesen holnap fogok. Előre örülök.

Bedolgozik az irodának egy projektben, amire kevés volt az ember. K, aki a munkát szervezi, kapott tőle egy adag munkaközi tervet, mint utóbb kiderült, az illető úgy érezte, perceken múlik és kész van. Ehhez képest olyan szinten gyalázatosak voltak a csomópontjai (is), hogy K odahívott, nézzem már meg, jól gondolja-e, hogy vállalhatatlan. Megbeszéltük, hogy igen, és akkor K fölhívta az embert, hogy be kéne jönnie, hogy átnézzük a terveket. Amire a pasasban elpattant valami, és már akkor rendkívül ingerülten jelezte, hogy ő ezért nem fog berohangálni, majd inkább telefonon*. K mondta, hogy akkor itt átvenné az iroda épszerkese, és kezdetét vette a szeánsz.

Az igen paprikás kiinduló hangulatból a gyakorlatilag durva ellenségeskedésig uszkve 2 perc alatt sikerült emberünknek eljutnia, és éreztem, ahogy mindinkább nyeregben érzi magát, hallván a vonal túlvégén a gyereklány-hangot. Én rendkívül higgadtan, halkan és türelmesen javasoltam teljesen objektív szempontokat megfontolásra, ő pedig vagdalkozott meg oktatott, meg tapasztalatra hivatkozott, ami kizárt dolog, hogy van neki, vagy ha van, az szigorúan mennyiségi. Olyan szinten elzárkózott bárminemű továbbgondolástól, hogy egy ponton kicsúszott a számon, hogy hát ha ő ténylegesen úgy gondolja, hogy amit rajzolt, az fokozhatatlanul tökéletes, azzal szemben én így telefonon abszolút eszköztelen vagyok, na ekkor kivette a kagylót a kezemből a főnök.

Az összes kolléga részvétéről biztosított a dolog láttán és hallatán, én meg még negyed órát remegtem a dühtől és a frusztrációtól.

*Ezt úgy kell elképzelni, hogy épp sétáltatja az üvöltő kétéves lánygyermekét, és közben konzultáljuk a felülvilágító lábazati kialakítását.

7 megjegyzés:

Mr Yellow írta...

Nagyon száraz tények sem tudták meggyőzni, hogy nincs igaza? Szerencsére nem volt még ilyen tapasztalatom. Ilyenkor legjobb higgadtnak maradni, és válogatott sértéseket hozzávágni. Persze, mondom én, aki biztos nem tudna higgadt maradni.

Mr Yellow írta...

Megtaláltam

ee_version írta...

A dolog eléggé furcsán végződött, ugyanis az ominózus telefonhívás ugye azzal zárult, hogy másnap jöjjön be, majd ezután F1-gyel kitárgyaltuk, hogyan lehetne helyrekalapálni a rajzait, másnap beérkezett a csávó, feltehetőleg benyugtatózva, ugyanis meglehetősen kooperatív hangulatban volt, majd ezek után F1 mindenre, érted, _mindenre_ rábólintott, ami faszságot az ürge összehordott, "mai magyar kivitelezési realitás" címszóval. Én meg ott ültem és azon gondolkodtam, mikor maradtam le arról a részről, hogy mégsem úgy van, ahogy én az épszerkes és F1 a szigetelési szakmérnök kitaláltuk, hol volt az érvek ütköztetése, hol sikerült elsiklani a nem teljesen übergáz megoldás forszírozása fölött. Mintha kiesett volna nekem egy-két fejezet, egyszerűen nem értettem.

Szóval egy újabb iskolát fognak úgy felújítani, hogy immáron beázás helyett csak penészedni fog. Hurrá.

Mr Yellow írta...

Lehet, hogy tényleg lemaradtál valamiről, pl egy telefonhívás valahonnan "fentről"?

ee_version írta...

Nincs senki fentebb.

Névtelen írta...

Nem kérdezted a főnököt, hogy akkor most merre van előre?
Nem számonkérés-jelleggel, hanem miheztartás végett...

ee_version írta...

Nem volt rá alkalom, de most úgyis kell majd, mert időközben emberünk elküldte a végleges rajzokat is, és azok így nem mehetnek ki az iroda neve alatt...