A héten felfedeztem magamban a hajlamot a morális relativizmusra.
Az utóbbi hónapokban végigkövettem totális kívülállóként egy emberi konfliktust, a konfliktus egyik résztvevőjét figyelve. Ebből levontam az eléggé evidens konzekvenciákat az illető jellemére nézvést. Ezek a következtetések tényeken alapultak és elfogulatlannak tekinthetők. Aztán úgy hozta az élet, hogy a konfliktus másik résztvevőjéről is többet tudtam meg, és ez a plusz információ, nagy riadalmamra, elkezdte módosítani az "ítéletemet" az első résztvevőről.
Namost, tisztában vagyok vele, hogy amit írok, nagyon rosszul hangzik. Nem megijedni kéne a kép formálódásától ugyebár, hanem vállon veregetni magam, hogy képes vagyok a véleményemen módosítani további információ fényében, meg hát mindig kettőt hallgat meg a bíró, hol itt gond? Hát, valahol ott, hogy szeretnék továbbra is hinni abban, hogy egy gaztetten nem javít, ha gonosz ember ellen hajtották végre, hogy becsapni azt sem szabad, aki becsapott bennünket, hogy az emberi cselekedeteknek kell legyen kontextus nélküli értéke.
Félek, hogy ez a fekete-fehérből szürkeárnyalatba való haladás részemről abszolút nem fejlődés, hanem megtörés, a korral jár, mint az ősz hajszálak és az egyre rosszabb természet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése