Fish, chips, cup o' tea... ámokfutás nettó 4 napban

Szerdán tehát nekivágtunk, hogy megcsodáljuk Londont - kívülről. Merthogy két dologból volt nagyon kevés: pénzből és időből. A Művészúr, a rettenthetetlen vadászeb és én beközbringáztunk Westminsterig, majd átsétáltunk a déli partra, ott lecsorogtunk egészen a Tower bridge-ig, azon átkeltünk, visszamásztunk a Big Benhez (útközben ettünk egy meal dealt*), Buckingham palota, Trafalgar Square (nyáron naponta, télen kétnaponta van őrségváltás, én ezt nem értem...), és aztán még bóklászás keresztül a Hyde parkon, és akkor öcsém bejelentette, hogy nem vagyok normális, mert ugyan ő most abból él, hogy kutyákkal sétál egész nap, de most tövig lejárta a lábát, és metrózzunk már haza.

Csütörtökön egy zónával kijjebbről kezdtük a barangolást. Notting Hillbe metróztunk, jól körbejártuk a környéket, majd újabb underground a Regent's Parkig, jól megfuttattuk az ebet, felmásztunk a dombra, ahonnét belátni az egész belvárost, aztán elsétáltunk Camdenbe, ahol megpróbáltak ránk sózni egy "eredeti XVII. századi" kézi távcsövet (just why would one say such a thing? tökegyforma dobozban volt vagy 30 nagyon hasonló stílusú és kifogástalan állapotú távcső, újonnan is elég szépek az árukhoz...), benéztem pár fura boltba, ettünk egy frozen joghurtot**, aztán metró, Picadilly, China town (végre sikerült valahol venni bubble tea-be való tápiókát!), további csalinkázás a városban, eső elől double deckerre menekülés, hazautazás. Jóformán vacsorázni is álmosak voltunk már.

Pénteken öcsémnek hajnalban dolgozni kellett menni, úgyhogy a barátnőjével utaztam be a belvárosba, majd lecsatlakoztam róla a British Museumnál és bele vetettem magam a magas kultúrába. Először elkezdtem szép komótosan nézelődni, aztán egy óra után rájöttem, hogy így bizony egy hétig is eltartana, annyi időm viszont sajnos nincsen, tehát úgy döntöttem, csak végigsétálok rajta, hogy legalább lássam, mi mindent lehetne megnézni. De további két óra után erről is letettem. Már zsongott a fejem. Átsétáltam a Tate Modernbe, amit viszont sikerült szépen végignézni, mert kisebb, és mert nem értek a kortárs művészethez. Aztán kis kerülővel egy másik hídon átkeltem az északi partra, csellengtem kicsit a Sohóban, aztán felszedtem öcsém barátnőjét a munkahelyén és hazamentünk. Csináltunk egy fejedelmi vacsorát és megnéztük a Jurassic Parkot, annak örömére, hogy kiköltöztek az albérlőik és az újak csak másnap jöttek és egy egész estére miénk lett a lakás.

Szombaton kivonatoztunk Richmondba, ami egy elképesztően posh környék, királyi kastélyocskával és körötte parkkal, ahol őzikék futkosnak mindenfelé halál lazán. A bájos őzikék amúgy a közelükbe merészkedő kutyákat hajlamosak kinyírbálni, különösen a nyári időszakban, amikor a kölykeik kicsik és védelmezni akarják őket a tunya angol dakszliktól. Ennyit a természet lágy öléről. Szóval itt sétálgattunk pár órát, meg tovább a wimbledoni erdőn át, és végre zuhogott az eső. Mármint, különben nem éreztem volna teljesen hihetőnek, hogy ez a pár nap tényleg Angliában telt. Szóval szépen szarrá áztunk az esőben, hazavonatoztunk, főzőcskéztünk, megjöttek az új bérlők, akik ugyanolyan tök cukik, kedvesek, nagyvonalúak és természetellenesek, mint bármelyik angol, akivel sikerült találkozni, éjjelig beszélgettünk (nem akartak felszívódni a nappaliból), és aztán végre sikerült lerázni őket és aludni 3,5 órát a hajnali indulásig.

*3 jó angol fontért választhatsz a Tescóban egy szendvicset, egy üdítőt és egy csokit, és, igen, ez messze a legolcsóbb módja annak, hogy az ember ne haljon éhen
** na, ez pl 3.90 volt, és uszkve 10 deka