Nincs különösebb aktualitása, csak megint több youtube-ot néztem a kelleténél, és jól felhúztam magam.
Azon, hogy a százhuszadik okosmegmondó vágja rá a legkülönfélébb lelki (de leginkább párkapcsolati) problémákra, hogy hát, kérdezz rá, beszélj róla, az biztos, hogy előrelendíti!
Hát, tetemes tapasztalati anyaggal a hátam mögött elég nagy bizonyossággal állíthatom, hogy bizonyos dolgokon nem segít az, ha elég állok és rákédezek/megmondom. Szerintem - vigyázat, nagyképű szöveg következik - ez azoknak _elengedhetetlen_ az élet _bármilyen_ konfliktusára, akik nem képesek extrapolálni meglévő adatokból, akiknek nincsen megfelelően érzékeny antennájuk a társas viszonyaikhoz, akik teljesen csak magukkal vannak elfoglalva.
Oké, nem azt mondom, hogy sosem segít a kibeszélés meg a rákérdezés, csak azt, hogy én amennyire vissza tudok emlékezni, még sose tudtam meg rákérdezés által olyasmit, amire magamtól nem jöttem rá, sose javított még egyetlen emberi konfliktusomon se az, ha jól eléálltam az akárki elé, hogy ez meg ez van*. Lehet, hogy ez azért van, mert a ritka esetekben, amikor ebbe hagytam magam beleheccelni, már tökmindegy volt, de az is lehet, hogy az egyszerű megoldások az egyszerű esetekre jók.
Mint amilyenek a más emberek problémái, ugye, kedves vloggerek.
*Mert, surprise, surprise, a kommunikációnak van kismillió más módja, mint a szavakkal való beszélés, és a többinek van egy olyan előnye, hogy lassabb és mélyebb. Csak hát fárasztó, igen.**
**Ja, és nyilván a legtöbb konfliktusomat én is szóban oldom meg, de ez a "kérdezz rá, mit veszíthetsz", ez irritál. Sokat veszíthetsz, néha.
6 megjegyzés:
egyetértek. többször észrevettem magamon, hogy amikor valaki (:)) rákérdez, hogy mi a bajom, igazából nem is tudom, hogy mi a bajom, de mivel produkciós kényszer van, össze-vissza beszélek, és a végére sem leszünk közelebb a valósághoz. csak egy csomó időt elcsesztünk megbeszéléssel. ami jobban beválik, de ezt nem írják sehol, öleld meg, mondd, hogy nincs semmi baj, vagy hogy jobb lesz majd, vagy ilyesmi. Villőnél eddig elég jól működik, és a felnőtt kapcsolataimban is próbálom kamatoztatni. persze nem minden konfliktushelyzetre adaptálható, de nem konfliktusos helyzetekre nagyon jól. például a nagyszüleimet sokkal többször, sokkal hosszabban megölelem, amióta velünk van Villő, és tök jól esik. sokkal többet mond, mint az, hogy "na sziasztok, vigyázzatok magatokra, puszi".
Így.
De engem főleg ez az orális fixáció zavar nagyon. Mintha a megbeszélés a tisztázás egyedüli és leghatékonyabb módja lenne. szerintem a konfliktusokra a legjobb ellenszer a másikra való odafigyelés, nem a szájtépés.
Mintha nem hazudtak volna már nekem milliószor tök nyilvánvalóan ilyen nagy beszélések közben. És tudtam, és tudtam.
Azt hiszem, ez egyéniségfüggő.
Ahogy pl. van aki olvasva/írva tanul, meg van aki beszélve/hallgatva, meg van akinek "csinálnia" kell.
Neked valsz azért nem működik a "nagy megbeszélés", mert annyira kerülöd a konfliktust, hogy még a tök nyilvánvaló hazugságokat is lenyeled. Gyakorlatilag azt hazudod, hogy elhitted, amit mondott, pedig nem.:s
Ha nekem valaki egy ilyen "nagy megbeszélés" során nyilvánvalóan a szemembe hazudik, ott azonnal ráborítom az asztalt. Puszta merő őszinteségből ;)
A többire is tudnék mit írni, Orsi produkciós kényszerére, meg a "sose tudtam meg rákérdezés által olyasmit, amire magamtól nem jöttem rá", de a konklúzió tényleg csak az, hogy nem vagyunk egyformák - az emberek igencsak nagy hányada (köztük jómagam) számára még mindig a verbális kommunikáció a legfélreérthetetlenebb módja a dolgok tisztázásának.
Na, a legelslegvégével nem értek egyet.
Szerintem banális, egyszerű tárgyi félreértések és konfliktusok tisztázására, amikor alapvetően tényekről van szó és tájékozatlanságról, valóban a verális kommunikáció az üdvösséghez vezető út.
Viszont úgy érzem, amikor érzelmi ügyekről van szó, akkor egyrészt kb a legnehezebb dolog beszélni róluk, a legtöbb ember számára megfogalmazni is nehéz, mit éreznek, és még ha meg is tudják, az adott szavakat kimondani még nehezebb. A mnásik bajom viszont az, amiről a bejegyzés is szólt, jelesül a "mégis, mi veszíteni valód van" tétel, miszerint is általánosan elfogadott dolog, hogy elképzelhetetlen, hogy akármilyen érzékeny lelki-érzelmi-szerelmi történésen ronthatna a mondd meg józsi, mit is gondolsz, de most azonnal, mert én pedig azt gondolom, hogy.
Amúgy én úgy érzem - és lehet, hogy rosszul érzem - hogy valóban kevés konfliktusom van, de nem azért, mert konfliktuskerülő vagyok, hanem mert a konfliktusaimat aránylag csírájában kezelem, ha tudom, ha meg nem tudom, akkor menedzselem. asztalborogatás nem szoktt történi, bár az szerintem nem konfliktuskezelés, hanem feszültséglevezetés :D Ha nekem valaki fontos (sőt, sajnos, ha nem fontos) dologról hazudik, akkor azt nem nyelem le tőle, csak nem kötöm az orrára, hogy jó mélyre ásta magát. Továbbra is tudok vele jóban lenni, de bízni igen nehezen. Ezen nem akkor kellene az illetőnek elgondolkodnia szvsz, amikor már mondtam neki, hogy nem hiszek neki és haragszom, hanem amikor a hazudás történt. Nem vagyok valami toleráns ilyesmiben, ez tény.
Na akkor mégis mondom :)
"sose tudtam meg rákérdezés által olyasmit, amire magamtól nem jöttem rá" -> neked extra érzékenyek az "antennáid", átlagember igenis megtud(hat(na)) olyan dolgokat rákérdezés által, amire magától nem jött rá. És amikor "nem kötöd az orrára", akkor az van, hogy ő azt hiszi, hogy nem vetted észre, hogy hazudott. És amikor végül mégis elmondod neki, hogy bár továbbra is jóban vagy vele (látszólag), de az x héttel (hónappal, évvel) ezelőtti dolog miatt valójában nem hiszel neki és haragszol, akkor az illető joggal van meglepődve, hiszen _akkor_ nem mondtad, hogy elk*rta, és ő azt úgy rakta el magában hogy "megúszta" a lelepleződést.
És akkor itt szeretnék utalni a Kocsi Krisztivel való viszonyodra, akire évekig haragudtál, és neki halvány lila segédfogalma nem volt róla, hogy miért haragszol rá.:))) Mert "nem kötötted az orrára"...:P
Szóval, nem vagyunk egyformák.
És a legtöbb ember hozzád képest érzelmi analfabéta, és ugyan veszíteni valója nyilván van, de ha nem beszél, egyszerűen sose fog rájönni, hogy mi az ábra.
Én nem szoktam utólag felhánytorgatni ilyen múltbéli bűnöket. Magamban helyre rakom, hogy igen, ez is megpróbált átverni, és onnantól eltörik bennem valami. Nem tudatosan és nem szankcionáló jelleggel, hanem, ha tetszik, én ezt nem tudom tolerálni.
Kocsis Krisztinél is az történt, hogy kiderült, mit gondol rólam és hogyna kezel, és hiába nem volt a dolog viselkedési nkontroll alatt, attól még igaz volt. És nem büntetésből nem barátkoztam vele, hanem mert én nem tudok mit kezdeni egy olyan társasággal, aki lekurváz. De tényleg.
Egyébként egyszer csináltam EQ tesztet és below average szintet értem el rajta, ami eléggé elgondolkodtató... De tényleg, nekem ezekkel a tanácsokkal az a bajom, hogy szerintem a szó eléggé veszélyes fegyver és könnyen lehet vele az ember elefánt a porcelánboltban, amit ezek az emberek valahogy nem tűnnek tudomásul venni.
Megjegyzés küldése