Alkotóhetekről, meg pláne város 3-ból, 4-ből és minden hasonszőrű, traumatikus, építészkari, csapatban elkövetett bohóckodásokból sikerült levonnom azt a következtetést - melyet aztán irtóra megerősített az ezeket követő élesbeni munkahelyi tapasztalás -, hogy én nem tudok csapatban dolgozni olyasmin, amihez értek. Mert látom, hogy a másik máshogy csinálja, és amikor átveszem tőle, amit megcsinált, akkor kijavítom elébb, aztán folytatom csak avval, amit amúgy csinálnom kéne.
Amúgy általában szerintem tényleg javítom, nem csak átalakítom a saját szájízem szerint, de persze én pont nem tudom eldönteni, ez igaz-e. Épszerkből tuti. Mindegy, nem erről akarok most beszélni.
Hanem, hogy arra jöttem rá, hogy ez így nem jó, mert erre kétféle valid reakcó van: a sértődés, illetve a hanyagul hátradőlés, engem hagyva egyedül dolgozni az ügyön a továbbiakban. Egyszóval tényleg született és örökös tagja vagyok a cs*sszünk ki magunkkal mozgalomnak. És potenciálisan a legszarabb fajta jövőbeli főnök, ha egyáltalán leszek valaha az, de nem szeretnék. Elviselhetetlen anya viszont valószínűleg leszek.
Szegény gyerekeim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése