Ha megnézitek ezt, meg az eredeti videót, meg alatta a kommenteket, nektek is fel fog tűnni, hogy emberek milyen könnyen relativizálják a más problémáját.
Nyilvánvaló, hogy vannak abszolút értelemben kisebb és nagyobb gondok (bár időnként meglepő helyzeteket produkál az élet, ahol hirtelen nem egyértelműek a viszonyok), de tegyük hozzá, hogy nincs ennek az ügynek SI mértékegysége, szóval a rangsor nagyjából egyezményes és kultúrkörönként/élethelyzetenként/egyéb más szociológiai és pszichológiai tényezőnként változik.
Amit ennél is fontosabbnak tartok megjegyezni, az az, hogy egy _adott_ ember számára egy _adott_ probléma akármekkora súlyú is lehet, és a kérdésben az _egyetlen_ illetékes az érintett. És gondolhatjuk róla, hogy idióta és béna és gyenge és hülye, de ha nem bír vele könnyen megbirkózni, akkor nem bír, és semmit nem segít rajta, ha nekünk menne. Csak jusson eszünkbe, ahogy türelmetlen apukák a nehézfejű gyerekük arcába ordítják a számtanpélda felett, hogy "De miért nem érted, hát világos, hát most mondtam el, miért nem figyelsz?" - ez a beleordítás nyilvánvalóan rengeteget segít a tört törttel való osztásának elsajátításában...
Szóval érzésem szerint, ha valakinek segíteni akarunk egy nehéz élethelyzetben, ne az éhező afrikai gyerekek sorsának felhánytorgatásával kezdjük, mert ez nem igazán célravezető.
John Green erről a kérdéskörről, összeszedettebben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése