Raise High the Roof Beam, Carpenters

"I have scars on my hands from touching certain people."

"The connection was so bad, and I couldn't talk at all during most of the call. How terrible it is when you say I love you and the person at the other end shouts back 'What?'"

Napindító gondolatok, avagy hogy cs*szi el a péntek délelőttömet a facebook:

• Nem szeretem, amikor emberek valami ellen, és nem valami más mellett döntenek/küzdenek. Ennek eklatáns példája két volt osztálytársam, akik azért mentek a közgázra, mert oda nem kellett se fizikából, se irodalomból felvételizni. Csak hogy egy nem annyira kézenfekvő konkrét esetet említsek.
• A félelemmarketing, az ellenfél, vagy csupán más véleményen levő démonizálása számomra semmilyen terepen nem elfogadható eszköz, legyen az táplálkozástudományi elméletek, politika, gimnáziumok közötti rivalizálás, anyámkínja. Hisztériát kelteni rohadt könnyű és kivétel nélkül butaság.
• Néha egy tökéletes gondolatot is elronthat az, ha nem megfelelő a tálalása. Volt, hogy cikket azért nem osztottam meg, mert nem tetszett a forrásoldal többi cikkének hangneme (vagy durván rossz volt a helyesírása!). Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki ilyenkor feltételezné, hogy az adott oldalt a cikk megosztója rendszeresen olvassa és maradéktalan egyet ért vele.
• Legtöbbünknek valamivel több, mint 20 ismerőse van facebookon. Ezeknek nagy része persze már letiltott bennünket, de azért, legyünk nyugodtak, néhányan még látják, amiket kiirkálunk. Úgyhogy szerintem eléggé jó módszer a belső szűrő kalibrálására, ha elképzeljük, hogy az a sok ember ott van velünk egy teremben, és a bármit, ami a közlendőnk, ott powerpointozzuk nekik. Mert rohadtul ez van. És ahogy a legtöbben körülnézünk, ha nyilvános helyen beszélgetve valami nem őzikés-nyuszis-cukormázasat akarunk mondani valakiről, vagy emberek egy csoportjáról, vagy egy álláspontról, hogy nem áll-e ott az érintett/a főnök/a barátunk, aki hülye, de azért szeretjük, na hát ezt kéne virtualice is.
• The internet is forever.

Könnyű írásban bátornak lenni, de ne legyünk. Mert rohadtul visszataszító.

Fi (a késve fizetős, eltűnős, sokat tanítós) most hívott, hogy 15 csomópontot tudok-e neki vállalni 15-éig. És azt kellett mondanom, hogy nem. Mert tényleg nem fér bele.

És annyira furcsa az élet, hogy emiatt még én érzem magam szarul. Mert bármilyen rosszul is hangzik, mégiscsak ő a legértékesebb szakmai kontaktom. És le fog írni.

In an alternative universe...

Ez még tegnapi

Kint tintafeketébe vált az ég, elkezd szakadni, mintha dézsából öntenék.

Fi: Na, végre itt a jó idő.
Én: ?...
Zs: Igen, igen, szuper!
Én: ???
Fi+Zs: Végre lehet rendesen dolgozni!

Fene a gusztusotokat...

Az előző gondolatsor mentén és Alex Day ötletének variánsaként megpróbálok 40 egymást követő napig nem belepofázni senki, semmilyen természetű dolgába, amíg explicite nem kérdeznek. És akkor is csak annyit, amennyit kérdeznek.

Ha ez sikerül, az a világ hetedik csodája lesz.

Időről-időre belefutok abba, hogy valaki azzal próbál jobb belátásra téríteni tetoválás-ügyben, hogy "leszel te még 60 éves"... És ez ilyen end of conversation, érzésük szerint a dolog további magyarázatra nem szorul. Pedig szerintem

1) 60 évesen nem a tetoválás lesz rajtam a legcsúnyább.
2)

3) Én nem értem, embereket miért zavar, ha olyanok "teszik tönkre" magukat, akikhez gyakorlatilag alig van közük... Igazából ezen emberek mekkora hányada ijedne meg oltárira, ha az életem minden területét az ő ízlésük szerint kívánnám formázni?...
4) Ekkora cécót olyasvalami miatt, ami egy úszódresszből sem fog kilátszani...

Zenebömböltetés, alulöltözés, kétértelmű megjegyzések ide vagy oda, azért az akkor sem utolsó, hogy nem MÁV konzervként zötykölődöm ma a Balatonig 40 fokban.

Avagy visszautasíthatatlan ajánlatot tett Fn.

Kezdek prostituálódni...

Ja, semmi különös, csak az van, hogy

BARCELONA!!!!!444!!!

Hát, igen, egy ideje terveztem már menni, szóval viszonylag lelkes vagyok meg minden :)

Dolgok, amiktől a falra mászom:

• Ha valaki úgy gesztikulál, hogy közben bököd vagy fogdos. (Még a tulajdon nagymamámtól is nehezen viselem, de mondjuk rá nem szólok.)
• Ha valaki nem hagyja, hogy befejezzem, amit mondok. Nem az, hogy az egész fejezetnyi gondolatmenetet, de hogy belepisszeg (ouch!) vagy gondolat közepén közbevág, hogy "szavad ne feledd". Nem. Senkinek. Nem. Szabad. Soha.
• Ha valaki a székem háttámlájának élére vagy hátára teszi a kezét. Semmilyen kontextusban nem OK. Kb 4-5 embernek szabad az egész földkerekségen, de jellemzően nem ők szokták ezt játszani.
• Ha a velem szemben ülő nemközeli barát/idegen kinyújtja a lábát a tömegközlekedésen, közrefogva az én lábam. Irreleváns, hogy hozzám ér-e.
• Ha bármekkora tömegben is annyira közel áll valaki, hogy löködi a hátizsákomat, vagy érzem a leheletét a tarkómon, vagy a kezemhez túl közel fog rá a fogódzóra. Vagy nekidől a rúdnak és ezáltal a kezemnek. Állítólag az angolok tudnak úgy hering üzemmódban állni, hogy senki nem ér senkihez, ezt el kéne tanulni.

Összességében a territoriális viselkedés és a dominancia nonverbális és gyakran nem tudatos megnyilvánulásaitól borsódzik a hátam. És eléggé biztos vagyok benne, hogy ezekkel nem vagyok egyedül.

Brrr.

Van ez a rendkívül szemléletes kifejezés, miszerint [elnézést] "más farkával veri a csalánt".

És én nem is tudtam, hogy nekem olyan van, de többen körülöttem ezek szerint igen.

Illetve egy nagyon jó megfogalmazása a problémámnak, konkrétan Steiner Kristóftól:

"Mondhatnám azt is, hogy nem sokat ér a vegetarianizmus, ha közben valaki embereket eszik - azaz nem bánik másokkal tisztelettel és szeretettel."

Ez a srác is legjobb pasi szerintem amúgy.

Dóra, a divatbringás

Az van, hogy a sárvédő-saga legújabb fejleményei alapján a nálam sokkal hozzáértőbbek (azaz Laci) arra jutottak, hogy legjobban járok, ha kevésbé ballonos gumit veszek a kerékpárra.

Kodependenciám nem ismer határokat, megkérdeztem a Művész Úr véleményét is az így beállni készülő megjelenésbéli változásokról. A Művész Úr persze továbbra is tartja magát ahhoz, hogy ő alapvetően érdeklődését veszítette, amikor felraktam a sárvédőt, illetve megmondta előre és ugyanakkor magamra vessek. De ha már veszek új külsőt, akkor vegyek normális minőségűt, Continentalt. Erre természetesen a legfontosabb kérdést tettem fel, jelesül, hogy abból van-e piros. Mondta, hogy értelmes gumiból az életben nem lesz, vagy nagyon drágán, szóval nincs.

Műszaki vonalon tovább haladva, ha a gumi fekete, és a fehér felni nagy része is lassan, mert kezdi befogni a fék, akkor jajmilesz. És vajon ezt tudom-e orvosolni azzal, ha veszek ilyen felnit:

Vagy a még szélesebb fehér sáv tovább rombolja az eredeti kis finom designt.

És hogy nem sok-e akkor már a piros, a fehér, a markáns fekete, a lila és a metálkék lámpa (aminek nem tudtam ellenállni, mert csak a fantáziátlan emberek vesznek ezüstöt meg feketét, pirosból meg nem volt ott és akkor és baromi sürgős volt).

Szóval most ez a legnagyobb problémám az életben. Hogy hogy lesz szép meg még szebb a biciklim.

Én vagyok az az ember, aki beül a fodrászhoz/manikűröshöz/kozmetikushoz és aztán 2 órán át hallgatja az illető lelki gondjait.

Nem arról van szó, inkább ez, mint fordítva, de most ennyire megnyugtató és bátorító a kisugárzásom, hogy megnyílnak, vagy, fogadjuk el, engem bárki meg tud enni reggelire?

Amúgy gimiben egész sokáig pszichológus akartam lenni, de már elmúlt.

Csak tudnám, hogy igazából miért jöttem be ma az irodába*. Mert hogy nem dolgozni, az most már eléggé nyilvánvaló.

Elég játszma van az életemben ahhoz, hogy legalább saját magamat ne szédítsem...

*hardverkulcsos szoftverek FTW

A csomagról még elmondanám, hogy alapvetően a papaya por miatt adtam le rendelést a webáruháznál, a többi cuccot régi, bejáratott helyeken is be tudtam volna szerezni, de ugye fajlagosan kisebb a postaköltség, ha több mindent rendelek. Na melyik áru maradt ki a csomagból? Bingo! Szóval írtam nekik emailt, hogy erre most sürgően találjunk valami megoldást, erre válaszul újabb csomagot küldtek. Uszkve 800 réteg celofánba volt betekerve, meg egy fél tekercs ragasztószalagba, meg egy bubis borítékba ezek alatt*, de az ab start nem látszott effektív, így ezt sem a futár előtt bontottam fel, hanem ma reggel.

Vákuumcsomagolt mandarin por volt benne.

I give up.

*De tényleg, nehogy eltörjön a kis tasak por?!

A Terc elfáradt*, úgyhogy hazamegyek.

Fagyit mondjuk ettem, de azért ez nem adekvát megmentője a napnak.

Az önsajnáló énblogolást akkor fogom felfüggeszteni, ha végére érek a nyamvadt költségvetésnek**/lesz jobb dolgom. Sorry.

*De tényleg. Egy idő után nem bírja cérnával és a frissen létrehozott saját tételeket nem jeleníti meg, amikor a komplex tétel létrehozásához kilistáznám összetevőként. Ezt remélhetőleg nem sokan értettétek (saját érdeketekben). A lényeg, hogy egy amúgy is nyűgös folyamatot meg kell szakítani a programból való kilépéssel majd újraindítással. Minden. Egyes. Alkalommal.

**Ez már a második ház, nem vagyok _annyira gáz_, de azért eléggé.***

***Utána kiviteli terv jön saját rajzolású és teljesen a kontrollom alatt álló engtervből, ez ilyen jutalomfalat. Azután meg még egy engterv, ahol szintén nagyjában-egészében az lesz, amit mondok, de tényleg, és abból kiviteli, és aztán meg két engterv, és szóval az van, hogy drawing all the buildings!! És ez szuper és most már tényleg csak találni kell egy albérletet****, mert realitás a költözés, csak mikor fogok én nyaralni? Valaki raboljon el, pls, mert baj lesz.

****Az iroda alatti lakás kiadó és szuper. De ez veszélyes terep :D

Ja és vettem olyan melegítőfelsőt, ami fekete és fényes és fényvisszaverős itt-ott, de ami a leglényegesebb, hogy van rajta ilyen kis lyuk, ahol a hüvelykujjat ki lehet dugni az ujján. Kb. 12 éves korom óta akartam ilyent, és most végre lett. Vagesz. Vörös körmökkel depláne :D

Irtóra menő 12 éves vagyok.

Nyaram

"Én inkább Jamaica partjainál landolnék
És a melóra még mindig nem gondolnék"

Amit ma csinálni szeretnék:

• fagyizni
• strandolni
• barátokkal lenni
• sétálni
• aludni
• filmet nézni
• biciklizni nem haza 
• és még sok minden mást, amik közül egyik sem az,

amit ma csinálni fogok:

• költségvetés

FTL

Egy ideje George Michael munkássága van a menün az irodában.

Most tudatosodott, hogy ezekből milyen sűrűn válogattak a PrímaTornán is. Hiába, nagy szellemek, ha találkoznak...

Tudom, hogy időnként  rutintalanságból, néha meg szimpla hülyeségből nem közlekedem túl flottul a kerékpárral. De azért az még nekem is kristálytiszta, hogy az autósok (és a buszvezetők!) nem pusztán türelmetlenek, hanem borzasztó gyakran direkte rosszindulatúak.

És az NCH csak a Napirajzban vicces.

Őrületesen jól tudok csapatot szervezni :D

Na jó, nem is, de jók az összeköttetéseim :)

Lenyomtuk a ParaParkot, like a boss :)

A legmélyebb tisztelettel, halkan szeretném megjegyezni, hogy utoljára épszerk leadandónál járható út, hogy az épületnek azt az 5 csomópontját rajzolom meg, amiről tudom, hogy néz ki. Mert arra csak az egyetemen jár az ötös.

Akkor sem, ha kevés volt az idő és a pénz is és úgyis majd a helyszínen a szakik, meg ha majd megkérdezik, gyorsan kitaláljuk.

Nem fogják megkérdezni, megsúgom.

Az van, hogy ma úgy döntöttem, nem próbálok átjutni Észak-Budáról Dél-Budára, amikor pótlójárat van minden helyett és azok is a dugóban mennek és vihar is lesz és egyáltalán. Írtam is a főnöknek, aki tudomásul vette.

Majd reggel fél 8-kor rájöttem, hogy én egy csomagot a munkahelyemre rendeltem be nagy okosan, mondván, hogy belátható ideig minden munkanap ott fogok megrohadni. De semmi gond, 8-kor hívtam is a webáruházat, hogy valami legyen, vagy ne ma szállítsák, vagy ne oda. A webáruház közölte, hogy ők azt a küldeményt átadták a futárnak, és semmit nem tudnak tenni. Hosszas könyörgésre egy csomagszámot még kiszedtem belőlük, majd nekiálltam a csomagküldő zaklatásának.

Diszpécser szolgálat, reggel 8:10, elmagyarázom a helyzetet, nagyon megértő női hang közli, hogy ez biztosan megoldható, csak nekik meg állítják át épp a rendszerüket, reggel 9-kor telefonáljak vissza. Megtettem. Akkor azt mondták, hogy 11-kor. 11-kor meg azt, hogy 3-kor. Ez már kezdett gyanús lenni.

Erre most 5 perce hív a futár, hogy akkor ő most itt áll az iroda előtt, és hogy hova vigye. Mondtam, hogy igen, szóval hogy ne vigye, mert nem vagyok ott, amit a cégnek hajnaltól próbálok elmagyarázni. Amire basszus még elkezd erősödni, hogy de nincs ott senki? Mondom, nem tudom, de szólni nem szóltam nekik, nem adtam oda pénzt, nem játsszuk ezt. De hogy nincs senkinél 6000 Ft? Amire most már kissé türelmetlenebbül mondtam, hogy nem tudom, de hogy én nem fogom megkérni a főnököt, hogy vegyen át a részemre a saját pénzéből kozmetikumokat és egyebeket, az is biztos. Még morgott valamit a futár, aztán ebben maradtunk. Nagyon remélem, hogy nem csöngetett be.

Idióták gyülekezete.

Nagyon sok kulcsom van már nemlétező helyekhez.

Legfrissebben az Atma Budához, ami végleg bezárt, de azért én akármikor rányithatok meglepetésből az új bérlőre.

Van kulcsom a boldogult Barta irodához is, amiben azóta főnök n gyermeke lakik.

Meg a legelső volt pasim szüleinek lakásához. Valahol.

Valahogy tőlem ezeket sosem kérik vissza.

Spending my Sunday on facebook

És az XY meg a Z is hirtelen férjhez ment az idén nyáron (ami igazából még el sem kezdődött), és akkor kezdődik a belső felháborodás, hogy de hát az a kapcsolat már 3 éve is halódott, hát hülyék ezek? És pláne, akiknek a gyereke lett, hát nem normálisak, úgyis el fognak válni, de még rosszabb, ha nem.

Mert a kapcsolatok, amikről nem képzelődik az ember, meg olvas, hanem effektíve hétköznapi szinten beléjük lát, azok bizony ilyenek, hogy többnyire hát normálisak ezek?

Egyáltalán, fokmérője-e egy döntés sikerének a kialakult helyzetben való boldogság? Mert kezd az az érzésem lenni, hogy a boldogság legritkább esetben mutat (pláne tartós) összefüggést a kialakult helyzettel. Szóval az XY házassága teljesen sikeres lehet attól még, hogy feszül benne és szorong, mert az XY akkor is feszül és szorong, ha épp nincs férjnél, hát.

Emlékszem, hogy volt Lovasinak az a száma, hogy Tizenháromezredik, és akkor nagyságrendileg utánaszámoltam, hogy az mikor van, és arra jutottam, hogy őrületesen soká. Még a tízezredik is. Azok már unalmas öreg emberek, az annyi idősek.

És most hirtelen indíttatásból beütöttem, és én, kérem szépen, júni 19-én tízezer napos leszek.

Őrületesen öreg vagyok :(

Egész komolyan elgondolkodtam rajta, hogy indítok egy n. blogot "in an alternative universe"* címmel, mert több időt töltök lehetséges, vagy sajnos nem lehetséges történések latolgatásával, időnként a végletekig kicsipkézve, mint a jelen, aktuális aktualitás utolsó cseppig történő kiélvezésével. (lol)

De ezen az illető fantazmagóriák írásos megfogalmazása nem segítene, plusz akarja a fene, hogy ezt mások még olvassák is és jól meg legyen a véleményük :)

*Ez ilyen fanfiction lenne saját magamról, álmaimban mindenre képes vagyok**, amire elvileg a valóságban is, csak álmaimban nem csak elvileg. Inkább tehát real life reenactment projektet kéne ezekből csinálni.

**Pl nem csak főnök1-től megkérdezni, őt is zavarja-e főnök2 zenéje, hanem a nemleges válasz után (amit nehezen hiszek, és annak tudom be az a kevés hívést is, hogy lehetséges, hogy ő munkaidőben semmire nem próbál igazából koncentrálni - abban valóban nem zavaró) nem mondanám azt, hogy "ja, hát akkor biztos csak én aludtam túl keveset meg a költségvetés meg front is van", hanem megmondanám, hogy márpedig ez tarthatatlan. Sőt, ezt az egészet eleve nem főnök1-nek vetném fel, hanem alapból főnök2-nek.

Gauranga újabban tényleg előidézte az ezobullshit-szingularitást, de azért még mindig ír olyasmit, ami érvényes.

Szóval engedjük el azokat, akik nem méltóak a szeretetünkre, és bocsássunk meg azoknak, akik kiérdemelték a bocsánatunkat és az újabb esélyt. Mindenki változhat, ha elég erősen érzi a kényszert, hogy változnia kell. Ha viszont következmények nélkül hagyjuk, hogy kihasználjanak bennünket, akkor ugyanaz az eset fog újra és újra ismétlődni. Hibázni emberi dolog, de szokást csinálni egy hibából az már ostobaságra vall.

Tudjátok, mit lehet még zenére az éneklésen, fütyülésen, dúdoláson és lábdobogáson kívül? Csettinteni. Nyelvvel és kézzel is.

Várom, mikor lesz táncolás.

Igen, tudom, hogy most már hergelem magam, de basszus.

És a konzerv George Michael koncertfelvételen most átsejlik a nagyon is élő Intim Torna Illegál koncert, ami épp most zajlik a szomszéd sportpályán (?). Délután biztos felváltja őket a sípolós edzőbácsi.

Shoot me.

Karesz sokkal szarabb zenéket hallgatott.

De Kareszra minden további nélkül csuktuk rá az ajtót ilyenkor.

A munkanapom produktív része 10:35-kor zárult, dejó.

Ma

• Átkeltünk száraz lábbal az áradó Dunán. Nem hídon, nem csónakban. Technika, erőfeszítés, bátorság, kitartás és némi varázslat.

• Láttunk a folyónál lassabban haladó, a felszínen lebegő betontömböt.

• Találkoztunk a fiúval, aki nem fél a prímszámoktól. Sem az építészektől.

 

• Esőben fagyiztunk és jó volt.

Ilyenek történnek, amikor nem alszom eleget. De állítólag nekem még ez is jó áll :D

Amikor a Persepolisban mindenki lebeszélné Marjane-t a válásról, merthogy akkor szabad prédává válik minden férfi szemében hirtelen, teljesen kiszolgáltatva, hát annál még egy rossz házasság is jobb.

Szóval az van, hogy ehhez nem kell Iránig menni. (Sem válni.)

Imádom, amikor az amerikai tinédzserek John Green hatására elkezdenek a mögöttes jelentés mögött is mögöttes jelentést keresni.

“There were five others before they got to him. He smiled a little when his turn came. His voice was low, smoky, and dead sexy. “My name is Augustus Waters,” he said. “I’m seventeen. I had a little touch of osteosarcoma a year and a half ago, but I’m just here today at Isaac’s request.”

“And how are you feeling?” asked Patrick.

“Oh, I’m grand.” Augustus Waters smiled with a corner of his mouth. “I’m on a roller coaster that only goes up, my friend.”

Szerintem egyértelmű, mit jelent, már csak azért is, mert előtte mondja is: I'm grand. De neeem, ez nem ilyen egyszerű, a csak felfele menő hullámvasút ijesztő/unalmas/foreshadowing (tumblr irodalomelemzés, ezt kapjátok ki, ilyen is van már).

Biztos én is ilyen rendkívül sötét de irtó tudálékos tinédzser voltam. Vagyok.

Amit borzasztóan nehéz elmagyarázni a legtöbb embernek, hogy amikor adva van egy elvileg [szuper tehetséges és jó nevű filmrendező], és évek óta nem halad [élete főműve], mert nem jut előbbre [a szereplőválogatással], mert [Brad Pitt és Ryan Gosling nem értek rá], azon nem segít az, ha [addig is elkezd dolgozni valami Z kategóriás színésszel*], mert [hiába ugyanazok a jelenetek és állíthatja be a fényeket és csiszolhatja a dialógusokat], ez a sok rákészülő munka semmiben sem segítené elő azt, hogy [a film] majd jobban működjön [amikor Jesse Eisenberggel végre sikerül szerződést kötni]. Sőt, addig sincsen sikerélménye, hogy [halad a forgatással legalább], mert baromira nem, csak [zabálná a pénzt és az energiát] ez az egész bohóckodás [és szegény pót-színész is szarul érezné magát, hogy kapott is szerepet a csodás rendező filmjében meg nem is].

Persze ez az elmélet, és a gyakorlatban lehet, hogy [nem is olyan csodás a filmrendező] és [még egy Z kategóriás színészt sem tudna szerződtetni].

*Igazából az sem sokat segít, ha [Ben Affleck szívesen vállalná a szerepet], mert [a karaktere nem illeszkedik a rendezői elképzelésekhez].

A másholról

mondanám, hogy az adja vonzerejének felháborítóan tetemes hányadát, hogy nem itt van. És amikor abból a másholból hirtelen itt lesz, akkor a csoda irtó hamar elmúlik. Ennek a máshol meg az itt objektív kvalitásaihoz elhanyagolható köze van.

Ezért mindenkit arra bíztatnék, hogy a máshol fontolgatásában igyekezzen objektív és kellően fajsúlyos paraméterekre hagyatkozni, mert bárhol vagyunk, mi vagyunk ott és nem más, és hogy hogyan látjuk a környezetet, sokkal inkább függ tőlünk, mint a környezetünktől.

Illetve ennek kissé ellentmondóan javasolnám, bárki, aki közérzeti tuning gyanánt vándorolna, inkább menjen Ázsiába vagy Afrikába, és nem ám nagyvárosba, de, egye fene, akár oda is, mert utána már mindenhol kurvajó lesz.

Ez egy ilyen nap

• Kórházban, nagymamámnál. Jön be az egyik férfi betegápoló, konstatálja, hogy látogató van, épp nincs rá szükség, mondja, további szép napot. Mondom, önnek is, mosolyogva, mert épp jó volt a kedve a nagyinak, így nekem is. Erre: "most, hogy Önnel találkoztam, már jó napom van". (És ez most nem is a Feri volt, hanem egy másik. A Feribe kicsit szerelmes is vagyok, mindig mosolyog, ami nem kis teljesítmény 12 órás műszakot dolgozva gyakorlatilag egy elfekvőben. És szépirodalmat olvas, rengeteget. És persze nős, kicsit :))
• WestEnd, bőrig ázva gyalogolok fel a másodikra, megállít egy mozgáskorlátozott férfi, hogy tudnék-e neki segíteni lejutni a mozgássérült WC-hez. Kicsit furcsálltam, mert rendes OTÉK-pozitív rámpa vezet oda, és nem is kerekesszékes volt, hanem csak bicegett, de who am I to decide, belekaroltam. Aszongya "bocsi, hogy ilyen béna vagyok", mondom, ne hülyéskedjen. Ezen felbátorodva: "és hogy tudnál-e segíteni nekem bent is, nehezen állok meg egyedül", amire mondtam, hogy arra talán inkább keressen mást, amire (jó, mondjuk már a rámpa alján voltunk) elengedte a karomat és otthagyott. De azért mennyire kemény már :D
• Manikűrös csaj láthatóan majd elalszik. Gondolom, ez így nem lesz jó, mert ha elrontja a körmöm, két hétig nézhetem, elkezdek vele dumálni, kérdezgetem, sikerül kicsit felrázni, gondol egyet, "te, kis csillámot rakjunk már rá, legyen izgibb", úgyhogy, gyerekek, most már csillám is van, hadd szóljon. Mindezt 50% kedvezménnyel, nem teljesen tiszta, miért. De befotózta a végeredményt referenciának, meg a recepciós is állati lelkes volt.
• Pályaudvaron csomagolom el a lakatot meg a sodronyt, odajön két harmincsok-negyvenkevés éves ürge, hogy ők most épp legénybúcsún vannak, és szép lányokat (igen, ez már a bőrig ázás után volt, pedig nem tűntek részegnek) kell megkérniük, hogy rajzoljanak nekik valami állatot, meg közös fotó meg ilyesmi, mondom, hű, nagyon izgi, de ezt most kihagynám, ha lehet. "De segítünk pakolni! Toljuk a biciklidet, na!" (Nem éltem a lehetőséggel.)