Ez ilyen mélyfilozofikus nap, a jelenség oka abban keresendő, hogy itthonról próbálok dolgozni...
Mindenesetre sikerült megfogalmaznom valamit, amin igen rég rágódom már.
Az emberek boldogtalanságának legfőbb oka, hogy nem azt akarják megkapni, amit érdemelnek, vagy amire szükségük van, hanem azt, amire vágynak. És amíg ezt a hármat nem sikerül összehangolni, esélytelen az egész ügy.
No, még kell mögé valami instagram kép egy izzadó yoginiről és küldhető Gaurangának :D
5 megjegyzés:
Enikő meglátása szerint Ted igen jellemző ábrázolása az építészeknek... A mintavételezéséről én tehetek, a szükséges következtetéseket egy csendes sarokba vonulok átgondolni....
Ki dönti el, mire van szükségem? Ki dönti el, mit érdemlek?
Ki tudja ezt nekem megmutatni, vagy elhitetni velem? Ha magamnak állítom fel a mércét, marad az, amire vágyom. Nem akarom elégedetlenségben élni az életemet, ez a szó a boldogtalanság szinonimája nálam.
Eszembe jut egy tankcsapda szám (elnézést azoktól, akiket ez megbotránkoztat, alulról vagy felülről):
"Pezsgő és kaviár, mindenkinek ami jár."
http://www.youtube.com/watch?v=J7gGe9c26-8
Pont erről beszélek.
Az ember csak azt tudja, és azt érzi, hogy mire vágyik. És ha nem kapja meg (nem érdemli), akkor boldogtalan. Ha megkapja, de mégse jó (nem arra volt szüksége), boldogtalan.
Szóval az óriás feladat, amit nem tudom, hogyan kell, rájönni, hogy valójában mire van szükségünk, és aztán addig dolgozni magunkon, míg kiérdemeljük.
Huubaz+. :)
Schäffer Erzsi néni írásai fölött meg mindig ez volt(van?) a mottó: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Hát, kösszépen...
Megjegyzés küldése