Könnyű az embernek a borzasztóan leromlott anyagi helyzetét az általános gazdasági körülményekre fogni, ugyanakkor nem hiszem, hogy _bármilyen_ komoly szakmai tapasztalattal tartósan megengedhet magának bárki olyan sztárallűröket, hogy például bizonytalan ideig nem reagál sem a megbízó, sem a munkatársak megkereséseire.
Ennyire senki nem elfoglalt.
Én meg itt ülök, és várom az emailt vagy a hívást, mint a kamaszlány szívének egyetlen szerelmét, és nagyon nem jó már a szájízem az egésztől.
Nem szeretem, ha valaki nagyvonalú mások idejével, akkor sem, ha van abban a pozícióban, hogy megteheti. De pláne akkor, ha igazából nincs is.
5 megjegyzés:
"Én meg itt ülök, és várom az emailt vagy a hívást, mint a kamaszlány szívének egyetlen szerelmét" -ez sajnos nagyon ismerős. Jó párszor hülyének éreztem már magam emiatt visszatekintve, és még annyiszor el fogom követni megint ezt a hibát. Ha meg nem, maradok bunkó és a ló másik oldalán áló a külső megfigyelő szemében. Be kellene már libbenni az arany középút nyomvályújába, de lavírozom a sávok között szüntelen.
Hát, a ló másik oldala nehezen jön szóba, ha anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van az ember... Esetemben ráadásul még szakmailag is - ki mástól tudok ennyit tanulni?...
Két ember van: aki vár, és akire várnak. Én nem szeretek várni.
Ez így van, és én sem szeretek. Ugyanakkor megvárakoztatni sem szeretek mást. Nekem nem megy ez az erőfitogtatás meg hatalmi játszmák meg miegyéb. Elvárom, hogy velem tisztességesek legyenek, és azzal kezdem, hogy én magam az vagyok. így legalább a lelkiismeretem tiszta, ez fontosabb, mint általánosan elfogadott. Nekem mindenképp.
(És azt se felejtsük el, hogy aki rendszeresen megvárakoztat másokat, eltűnik, elérhetetlen, azt leírják egy idő után, akármennyire is fontosnak tűnt eredetileg. Gondoljunk csak arra, akiről ez a bejegyzés eredetileg született, hogy messzebb ne menjek...)
Megjegyzés küldése