2012. december 10., hétfő

Hetedikben fantasztikus magyartanárt kaptunk: Telek Péter Pálnak hívták, és 26 éves volt. (Rajongott Petőfiért, eléggé úgy is nézett ki, mint a költő az ismert illusztrációkon; irtóra cinkeltül, amikor az év közepén betöltötte a 27-et, tehát túlélte a bálványát, ennek a projektnek lőttek :D)

Szédületes belegondolni, hogy egyike azon embereknek, akik hihetetlen erősen hatottak arra, végül milyen ember is lett (kezd lenni...) belőlem - kb. annyi idős volt, mint én most. Hogy mást ne mondjak, miatta kezdtem el olvasni, úgy egyáltalán.

Ma kezembe akadt egy régi levél, amit tőle kaptam. Ugyanis mindössze egy évig tanított minket, mert sikeresen kiutálta a magyartanári munkaközösség, máig tisztázatlan, de feltehetően nem épp szakmai okokból. Ebben a levélben Telek nagyon határozottan arra ösztönöz, hogy írjak, mindenképp, sokat, naplót, bármit. Emlékszem, én ezt akkor mennyire komolyan vettem, hogy egy ilyen fontos ember, A Telek, azt mondja, nekem kell írni, hogy ez valami. Most elfogott a kétely: nekem ezt A Telek mondta, de valójában egy 27 éves srác, mit tudhat ő?

Mint a Kőhalmi Zoli, akinek szívét évekig melegítette a tudat, hogy ugyan nem tud öltözködni, de egyszer volt egy inge, majd hát, kiderült, hogy nem is...




Nincsenek megjegyzések: