Azt k*rvára bírom, hogy megvan, miért szabad embereket b*szogatni, mert az bátorítás, és könnyebb életre biztatja őket, és mi az, ami szent és sérthetetlen.
A túl sovány nőknek nyugodtan be lehet szólni, a kövérek csak teltkarcsúak meg igazi nők. A nimfomán p*csák csak megélik a szexualitásukat, teljes életet élnek és nem tagadnak meg maguktól fölöslegesen semmilyen örömöt, míg az alapvetően monogám és csak fontos párkapcsolatban gondolkodó lányok elfojtásban élnek és frusztráltak és biztos komplexusosak is. A butákat nem szabad bántani, mert az diszkriminatív, az okosak meg vegyenek vissza magukból, és egyébként is, a sok gondolkodásnak mindig rossz vége lesz.
Mindenki bekaphatja.
(OK, igazából csak G., de ő tövig...)
9 megjegyzés:
mindenki azt hallja meg, amire érzékeny / amiben érintett. nekem mindig úgy tűnt, hogy a kövéreket baszogatják. pedig a fogyás sem mindig a kicsattanó egészség jele.
ezért hallani néha ilyen párbeszédeket, hogy:
- de jól nézel ki, fogytál?
- kösz szépen, meghalt az XY / kirúgtak a munkahelyemről / ilyen-és-ilyen betegségem van.
alapvetően ne baszogasson senki senkit olyanért, amiről nem tehet / amihez semmi köze az illetőnek / aminek megváltozásától őneki nem lesz jobb, de ezt már (süket füleknek) kifejtettem itt.
Semmiért sem szabad emberileg, az a kérdés, hogy mi az, ami széleskörben tolerált. Példának említhetném a Nők Lapja Café nevű nívós női portált, ahol mindenki max molett meg teltkarcsú, de a "piszkafa" meg "gebe" az minden további nélkül gyakran előforduló kifejezés az írásokban. Azt szabad.
A szélsőséges soványság és a szélsőséges kövérség egyaránt egészségtelen. Egyébként normál kategóriás testtömegindexű, egészséges nőket piszkafáznak rendszeresen.
Én a pc szabályairól beszélek, nem arról, mi helyes, szerintem utóbbiban sosem volt köztünk nézeteltérés.
Régen esztétikusabbnak számított ami ma már kövérnek számít. Nem olyan régen a soványság volt a cél. Most egyformán szarul érzik magukat a soványak és a kövérek. Régen az önmegtartóztatás erény volt. Nem olyan régen a szex szabaddá vált. Most egyaránt elfogadhatatlan szűznek vagy kurvának lenni. Régen a ráció nem is volt egy olyan fontos dolog. Nem olyan régen a megfigyelés és a következtetés volt mindenek felett. Most senki nem tud semmit :D
Egen. A problémám az, hogy aki mégiscsak az előnyösebb fajta véglet, arra nem kell tekintettel lenni, hisz neki eleve ott van a szerencsés alkata/élete. Tehát a soványt nyugodtan gebézd le, mert a teltkarcsú is olyan akarna lenni. Vagy hogy.
1. lépés: vizualizáld G fejét: http://dbug.kicks-ass.net/dbugforums/yabbfiles/Attachments/good-good-let-the-butthurt-flow-through-you-11.jpeg
2. lépés: http://cdn.memegenerator.net/instances/400x/25555723.jpg
bocs Dóri, de szerintem most kifejezetten te vagy támadó ezzel, amit írsz. örülj, hogy a szerencsésebb vége vagy, vagy örülj, hogy így gondolod. a túlsúlyos emberek évtizedek óta hallgatják, hogy ők a béka segge alatt vannak 5-tel, és te vagy felháborodva? és azzal, hogy visszatámadsz, jobb lesz? szerintem nem. ezeknek nem is volna szabad témának lenni, sehol. mert ha valaki valamilyen, és az zavarja, és tehet ellene: tenni fog. ha zavarja, és nem tud tenni ellene: anélkül is elég rossz neki, hogy még mások is figyelmeztetik rá. ha pedig nem zavarja, hogy olyan, akkor téged se zavarjon, és kész.
amúgy írtam egy kommentet tegnap is, csak elszállt az éterben. röviden azt szerettem volna kifejteni, hogy szerintem ezek a komplexusok (legalábbis a sovány/kövér és a monogám/kurva) arra vannak kihegyezve, hogy az ember fogyasszon. szomorú vagy párkapcsolatodban? nem találod az igazit? elégedetlen vagy a külsőddel? FOGYASSZ!!!
az okos/buta dolgot meg nem értem. kinek jó, ha az ember buta ÉS büszke is rá? ja, szintén a (fogyasztói) társadalomnak. tehát ne legyen divat okosnak lenni, mert az okosabb ember kevésbé irányítható.
Orsi, nem először érted félre, amit írok. Ugyanis pont azt mondom, hogy biztosan ez áll mögötte: a preferencia (az épp aktuális) megmaradt, de már nem azon mérhető, hogy kit piszkálnak többet, hanem, hogy kit szabad. Szóval, igen, a kövéret nem, de a soványat de, "mert neki nem olyan nehéz, mert szerencsés". Mondd, hol hangzott el, hogy ezt így gondolom? És hol hangzott el, hogy dicsekszem, vagy hogy valakit utálok, vagy hogy bárkit lenézek? Én nem értem, hogy bírod így detektálni a mondanivalómat, azt hittem, hogy ennél jobban ismerjük egymást.
Egyébként nem az zavar, hogy beszólnak, hanem az, hogy mire szabad és mire nem. Hogy a tolerancia azt jelenti, hogy toleráns vagyok azzal, aki olyan mint én, vagy aki egyet ért velem.
Mindig megdöbbenek minden egyes hazalátogatásomkor azon, hogy Budapest tele van túlsúlyos emberekkel.
Errefelé ritka a túlsúlyos, a svédek igyekeznek nagyon egészségesen élni. (A fogyókúra errefelé nem tartozik az egészséges dolgok közé. A heti 3x testmozgás igen.) A betegesen sovány is ritka, lévén az sem egészséges.
Elképzelhető, hogy ez a különbség alapvetően a gazdasági helyzeten múlik? Vagy kulturális háttere lehet inkább?
Inkább az utóbbi, mert Amerikában is rengeteg a túlsúlyos, sőt, Indiában is.
Megjegyzés küldése