Enikőtől kaptam ezt, és azóta ezen gondolkodom.
Arra jutottam, hogy nem értek egyet, mert nem _mindig_ jó, ha megmondjuk, ha valami bajunk van. Például akkor nem, ha nem érünk el vele semmit, esetleg rontunk vele a helyzeten. OK, ez elég nyilvánvaló. Szóval az állításom az, hogy van olyan, hogy a probléma közlése avval, aki a probléma oka, nem lendít a dolgon, sőt.
Fikció vagy sem? Várom a hozzászólásokat! :)
30 megjegyzés:
Erről nagyon sokat, nagyon sok megvilágításban lehetne beszélni.
Jé, a világutazó! :)
Semmi akadálya a beszélésnek, azt hiszem :)
Itt az ideje, hogy én is világot lássak! :)
Ha csak az időn múlna...
Nekem erről az jut eszembe amit Marhsall Rosenberg mondott a szükségletek kifejezéséről. Szerinte az emberekben egyrészt nem tudatosulnak az igazi szükségleteik, és hiányzik a megfelelő nyelvezet ahhoz hogy szavakba öntsék őket. Másrészt a társadalom külsőleg elnyomja a szükségleteket, ezt hívja ő "domination culture"-nek (+ még hangsúlyozza hogy ez kétszeresen nehezedik nőkre, akik gyakran önfeláldozó szerepbe kényszerültek). Ami nekem érdekes volt, hogy úgy írja le, hogy amikor valaki megtanul a szükségei mentén gondolkodni és kommunikálni, akkor átmegy egy bizonyos "obnoxious stage"-en mielőtt teljesen megbékél magával és a többiekkel. Vagyis a fejlődési folyamatnak egy része az, hogy valaki kicsit... agresszívabbá válik.
Ez az obnoxious stage az írás ismerete nélkül is eléggé érzékletesen hangzik :)
A beszélgetés olyan magasságokba ért pillanatok alatt, amit én már nem érhetek fel.
Ne csináld már...
Elfogyott a humorfakéreg? Nem szórhattad meg vele a tréfarépát reggel a müzliben? Hova lett a nemlétező humorérzéked? :)
?
Akkor vissza az eredeti kérdéshez: Igazad van. Tévedsz.
Az élet szüli a helyzeteket, egyéni döntés kérdése, hogy cselekszel. És utólag sem megállapítható, hogy helyesen cselekedtél vagy sem, csak te magad tudod, hogy elégedett vagy-e a döntéseddel.
Meg egyes esetekben a bíróság. Megölni valakit általában nem helyes döntés.
Szerintem azért általában (utólag) tudható, mi helyes és mi nem. Vagy szorosan a témánál maradva, hogy az adott lépés segít-e a probléma kezelésében vagy sem.
Mondok egy példát, milyen helyzetre gondolok. T. amióta anyuka, nem nagyon van ereje, figyelme másokra. Régebben ő volt az a barátnő, aki elsők közt köszöntött fel a születésnapomon, sőt, saját maga készített ajándékot adott. Idén teljesen elfelejtette a születésnapomat. Nagyon rosszul esett, biztos vagyok benne, hogy lenne eredménye, ha szólnék érte, és mégsem fogok. Mert nem akarok a millió gondja mellé még lelkifurdalást is neki, nem ér annyit az egész. Szóval "jogos" a megbántottságom, teljesen valósan rosszul esett a dolog, és mégis azt érzem, nem kell szólni, nem mindig megoldás a szólás. (Nem én vagyok a világ közepe, olykor a saját világomé sem - merthogy ezt tanácsolná a cikk.)
El lehet ám ezt úgy mondani T.nek, hogy ne legyen tőle lelkifurdalása. Ez biztos hihetetlenül hangzik, de a problémák megbeszélésének pont a feszültségoldás a lényege, nem a feszültségkeltés.
Van egy ilyen hülye hasonlatom, hogy a jó kapcsolatban (nem feltétlenül párkapcsolat, lehet az baráti kapcsolt, családi kapcsolat, stb.) ha én megosztom valakivel az "1 kilónyi" problémámat, akkor nálam marad a problémából "25 deka", meg akivel megosztottam, annál is marad "25 deka" (vagy annyi se). Ez nyilván ellentmond a fizika törvényeinek, de attól még így van.;)
Ugyanígy, a rossz kapcsolatban, ha megosztom az én 1 kilónyi problémámat, a végén nálam marad 75 deka (vagy akár egy teljes kiló), meg a másiknál is marad ugyanennyi.
A kihasználós kapcsolatban meg nálam marad 0, a másiknál meg 1 kiló :P
Ez nem egy zéró összegű játék - attól, hogy neked jobb, nem kell T.nek feltétlenül rosszabb legyen.
OK, _hogyan_ mondhatnám úgy el a problémámat, hogy ne legyen neki tőle rosszabb? Tudod, nekem az is baj, ha 25 deka problémája lesz emiatt, mert neki van alapból egy tonna, nekem meg csak ez az egy kiló. Ez a lényeg, alapvetően. Mert azt lehet, hogy ha legközelebb találkozunk, valahogy szóba kerítem, hogy volt szülinapom, akkor tuti sűrűn elnézést kér majd, én meg megmondom, hogy nem számít, tudom, hogy kisebb gondja is nagyobb, és akkor téma lezárva, de ez egyrészt nem esik bele a "megmondom neki, hogy bajom van vele" kategóriába, másrészt ennyit sem ér :D
na most, nagy szemét leszek. de. senki nem kérte, hogy gyerekeket szüljön és ettől egy tonna gondja legyen. úgyhogy nyugodtan adjál neki még 25 dekát, vállalta, elbírja. ha nem bírja, akkor meg minek vállalta.
nem rá haragszom, és tudom, hogy sarkítok, de miért van az, hogy emberek (sokan) játsszák a hero-t, és elvárják, hogy ezért mindenféle előjogaik legyenek? vagy ha nem várja el, akkor miért teszel mégis úgy?
???
Nem várja, nem panaszkodik, de ettől még nem könnyű neki. Két gyerek, ebből egy koraszülött, mellé az építkezés, talán nem olyan teljesen érthetetlen, miért ment ki a fejéből a születésnapom. Én legalábbis megértem. Ettől nem lesz jó érzés persze, de, mint említettem, nem én vagyok a világ közepe. Szeretem perspektívába helyezni a problémáimat, ettől még sose tűntek rosszabbnak.
nem értek egyet, na. egyáltalán. nem azt mondom, hogy nyaggatnod kellene őt a(z övéi mellett pitiánernek tűnő) problémáiddal, de elfojtani sem kell. ez az "afrikai éhező gyerekek" effektus (mert nekik biztos sokkal rosszabb, blabla, na akkor tanuljunk újult erővel a holnapi kémiadolgozatra). nem célravezető. és kurvára nem bírom sajnálni, az a helyzet. nem könnyű neki? van perspektívája, máris többje van, mint honfitársai 99%-ának.
persze, tudom, te sem azt mondtad, hogy sajnáljam. de nem lehet úgy hozzáállni az emberekhez, hogy jajj, nem érek hozzá, el ne törjem. ez nem azt jelenti, hogy bunkónak kell lenni, persze, de mi lesz a következő? holnap majd nem teszed szóvá, hogy büdös a párizsi a spar-ban, mert olyan szomorú szemekkel néz az eladó néni?
Nem egészen. Akkor szólok valamiről, ha attól jobb lesz. Ebben a helyzetben nem lesz jobb, ha szólok, csak neki lelkifurdalása lesz, nekem meg rossz lesz látni, hogy mennyire szégyelli magát. Hát ennyi.
A sajnálást én egy szóval sem említettem, nem mondtam, hogy "szegény T., inkább nem macerálom", azt mondtam, hogy pontosan értem, miért felejtette el, ennyi. Ha elkezdem a - nagyon adekvát szó - pitiáner meccseimet is sorra lejátszani mindenkivel, minden csip-csup ügyben kikövetelni a jussomat, mások is ezt fogják velem tenni, ami nem volna kellemes. Időnként szerintem kell tudni mondani, hogy "nem számít", és úgy is gondolni. Csak mondani tényleg hülyeség.
jó. amúgy egy elfelejtett születésnapot én sem tennék szóvá (a büdös párizsit inkább), és egyetértek, hogy ha senkinek sem lesz ettől jobb, akkor inkább ne. de ez az egész "megvan neki a maga baja" blabla nagyon veszélyes, ezen keltem ki magamból. már n+x-szer hallottam tőled, hogy szegény T-nek mennyire nehéz, erre azt mondom, hogy ne sajnáljunk már valakit olyan dolgokért, amiket magának köszönhet. pláne ha ezek (juteszembe) mind pozitív dolgok kellemetlen mellékhatásai, tehát nem arról van szó, hogy szegényt verték a szülei, és ezért alkoholista lett, hanem hogy egy csomó jó dolog van az életében ami nekünk (még vagy egyáltalán) nincs, és ezekkel együtt jár pár rossz (vagy "csak" nehéz) is. engem nagyon felidegesít (ebből indultam ki), amikor valaki pl. leszül 6 gyereket (most nem nyolckerre gondolok, hanem ezekre a tarisznyás new age-ekre), aztán követeli az ingyenmindent, mert nehéz neki. és az sem jó, ha nem követeli, hanem te alanyi jogon megadod neki, mint jelen esetben a konstans elnézésedet. hozzászoknak.
Én nem sajnálom, csak minden alkalommal megállapítom, hogy nem cserélnék vele. Soha nem panaszkodik, nem is sajnáltatja magát, nem is dramatizálja a helyzetét, nem is várja a világ asszisztenciáját a problémáihoz sem anyagi, sem más vonatkozásban. Semmi ilyesmiről nincs szó, tök boldog, büszke anyuka és feleség, de ettől én még látom, hogy kurva kemény, amit végigcsinál.
(Azt meg csak itt piciben, zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az egyik legjobb barátnőmről beszélünk, és ugyan ő tudtommal nem olvassa a blogot, de ezzel a new age gyerekgyáros párhuzammal nem tudna mit kezdeni, viszont én most itt leszögezném, hogy elég vad asszociáció...)
"Soha nem panaszkodik, nem is sajnáltatja magát, nem is dramatizálja a helyzetét, nem is várja a világ asszisztenciáját a problémáihoz sem anyagi, sem más vonatkozásban. Semmi ilyesmiről nincs szó, tök boldog, büszke anyuka és feleség, de ettől én még látom, hogy kurva kemény, amit végigcsinál."
Dóri, ha ő nem panaszkodik, akkor miből gondolod, hogy neki olyan marha nehéz? Lehet, hogy van egy remek férje, akivel addig osztják-szorozzák a maguk 1 kilónyi problémáját, amíg a végén semmi nem marad belőle!
Az emberek jelentős része rengeteget rinyálna a helyemben, mert alapvetően nem nagyon vicces 550 km-nyire dolgozni egymástól, de mi addig osztozkodunk, amíg semmi nem marad a problémá(i)nkból.
De talán nem is ez a lényeg, hanem hogy a reakciódból látszik, mennyire nem evidens képesség tudni úgy elmondani, hogy rossz, hogy közben a másiknak ne fájjon. És ezt csak tanulni lehet, senki nem születik úgy, hogy ez megy neki. És a tanulás első lépcsője (az "obnoxious stage"), amikor megtanulod elmondani a bajod, leteszed ezt a "csak nehogy neki rossz legyen" hozzáállást; és biztos lesz olyan, akinek tényleg rossz lesz, de olyan is lesz, akinek nem, és ezek a tapasztalatok fognak segíteni abban, hogy eljuss a második lépcsőre, hogy megtanuld _úgy_ elmondani, hogy neked jobb legyen tőle, neki meg ne legyen rosszabb. És ez sajnos ez olyan dolog, amihez nem elég gondolatkísérleteket végezni, ezt full scale kell megtapasztalni.
Miből látom? Kimerültség szembetűnő jelei+empátia. Rég rossz, ha egy barátnak panaszkodnia kell ahhoz, hogy észrevegyem, problémái vannak. A probléma nem világvége, nem gyorsan megszüntetendő állapot, az élet része, és, mint jelen esetben, egy alapvetően nagyon jó és szerencsés helyzet folyománya, mellékhatása is lehet. Nézd, szülni akkor is k*rvára fáj, ha utána lesz egy gyönyörű babád, szóval nekem senki ne mondja, hogy könnyű, csak azért, mert megéri. Ez két külön dolog.
Alapvetően igyekszem jól kezelni a konfliktusaimat, és elég sokat sikerül is. Nem mindet. De azt hiszem, nem kell minden csatát megvívni, csak ami haszonnal kecsegtet. Valahogy erre való az élettapasztalat; ha annak segítségével be tudom lőni, milyen lépésemből milyen reakcióra számíthatok, az nem problémakerülés vagy megfutamodás, pláne nem passzív-agresszió, csak helyzetértékelés. Azt hiszem, a blog olvasói mind látták, tapasztalták, hogy nem futok el minden nézeteltérés vagy probléma elől, néha meglepő dolgokat sem hagyok elsikkadni, de igyekszem nem gerjeszteni a dolgot.
próbáljuk megközelíteni a másik oldalról.
T. előbb-utóbb rá fog jönni, hogy elfelejtette a szülinapodat. Ha buta (amit erősen kétlek), akkor még van az az egérút, hogy "hátha nem tűnt fel Dórinak hogy elfelejtettem", de szerintem sokkal inkább valószínű, hogy így is, úgy is lelkiismeret-furdalása lesz.
Akkor is, ha nem mondod el neki, hogy rosszul esett.
Kivéve, hogy ha így végül is magától hozza szóba legközelebb, amikor találkozunk (márpedig szóba fogja hozni, biztos vagyok benne, hogy időközben már rájött, csak annyira rég volt, hogy már nem akar emiatt fölhívni), akkor mondhatom, hogy semmi gond, és akkor a dolog el van simítva és senkiben sem marad rossz érzés. Ha eleve én hozom fel, hogy "te figyi, elfelejtetted a születésnapomat, de nem baj, nem nagy ügy", akkor igenis azt fogja gondolni, hogy nagy ügy, különben nem tettem volna szóvá.
és? tényleg nagy ügy, nem? különben nem beszélnél (ennyit) róla.
a hatgyerekes példa nem egy hasonlat volt őrá, elnézést, ha így jött ki. azt akartam érzékeltetni, hogy egyesek úgy gondolják, hogy nekik jár a kitüntetett figyelem, mert (saját döntésből) bonyolultabban élnek, többet vállaltak stb. értem, hogy ő nem gondolja így, viszont ahogy te viszonyulsz hozzá, és mindenkihez, aki szerinted bonyolultabban él, mint te, az ezt erősíti, benned is, bennük is.
szép dolog, ha valaki vállal egy csomó mindent, akár magáért, akár másért, de ezért kitüntetni? annyit vállaljon, amennyit elbír. nem lehet folyamatosan ezek között az emberek között behúzott nyakkal lavírozni. múltkor arra utaltál, hogy jogos (bár nem szép dolog) szóvá tenni nyilvánvaló (és sokszor javíthatatlan) testi hibákat vagy bármit, most meg pont az ellenkezőről érvelsz. én pont az ellentettjével értek egyet.
az: nem jogos, és nem is szép dolog. ez: jogos, de szépen kell csomagolni.
"What is it with you and coupons?! Reason number 15 as to why Lizzie Bennet is perpetually single."
ezt az utolsót nem értem.
ellenben kb. 2 órája töprengek azon, vajon hány milliószor fordult elő, hogy megbántottalak, és nem vettem észre, és te sem szóltál...
http://www.youtube.com/watch?v=Cqn9hj1FQnQ
Nem emlékszem ilyenre, és szerintem nem is volt. Ha meg nem értek egyet, azt meg szoktam mondani, tapasztalhattad :)
megnéztem (rosszul esett...*), még mindig nem értem hogy jön ez ide.
nem lehetne, hogy elmagyarázd? :D
(lehet mailbe' is ;))
* mer' én megmondom, ha rossz! akkor, is ha neked az nemjó :P
Ez egy sorozat, így kiragadva nem értelmes, csak ebben a részben hangzik el az idézett mondatpár.
Úgy kapcsolódik ide, hogy én kb. annyira vagyok fixálódva a "T. elfelejtette a születésnapomat" c. témára, mint Lizzie a kuponosdira.
Megjegyzés küldése