- A legfrissebb pár hónapja történt, magam elé bambulva mentem a Ferenc körúton, egy 11-12 éves suhanc leszólított, megkérdezte, mennyi az idő. Nem vagyok hülye, nem vettem elő a mobilom, mondtam, nem tudom. Látszott, hogy ilyen olcsón nem akar elengedni, végigmért és azt mondta: "Te egyébként fiú vagy vagy lány?!"
- Osztályfőnököm a fél osztálynak osztott Fazekas-érmet (tényleg nagyon jó osztály volt), nekem nem. A fáma úgy szól, a legharcosabban az a franciatanárnő állt ki értem, aki nem is tanított sosem. Az ofő állítólag azzal zárta le a kérdést, hogy "Semmi említésre méltó nem jut eszembe a Kovács Dóráról."
- Amikor az első diplomafélévemben, három nappal a leadás előtt, hajnal fél egykor tudatosodott bennem, hogy én ezt nem tudom befejezni, lementem anyuhoz, aki még ébren volt és a nappaliban tévézett. Bőgve mondtam neki, hogy nem megy, nem fogom tudni leadni időre, amire ezt bírta reagálni: "Most komolyan hamarabb fog diplomázni a Tünde mint te?"
- Nyolcadikban a Kalmár matekversenyen bejutottam a döntőbe. Engem is nagyon meglepett, mert nálam sokkal jobbak sem jutottak be. Hazaérve elújságoltam apukámnak, aki azt mondta "5-ből 3 és fél példával? Nem lehetett valami erős mezőny..."
- Az első barátom többször azt mondta, hogy "_Nekem_ te szép vagy." Máshogy sose.
(És nyilván ezek azért maradnak meg, mert valahol jogosnak érzem őket. Ha nem érezném, akkor már egyikre sem emlékeznék. Reklámszakember legyen a talpán, aki ilyen szinten tudja irtani az egómat.)
12 megjegyzés:
"Ha valakit látsz sírni az utcán, kérdezd meg hogy az új frizurájuk miatt van-e."
Recipe for disaster :D
továbbra is szerintem ez nem így van. vannak beszólások, amiknek tudom, hogy van igazságtartalma és (azért) zavarnak, pl. hogy harsány vagyok, (rend)mániás vagyok, túl magas vagyok (és basszus ez néha bók, részeg fasziktól a villamosmegállóban: hű de szép magas vagy), de vannak, amik azért zavarnak, mert igazságtalannak érzem, vagy úgy gondolom, hogy (még ha van benne igaz is) az illető nincs abban a pozícióban, hogy ilyet mondjon, mert a./ nem vagyunk olyan közeli ismerősök, hogy ezt megengedje magának b./ ő sem különb a Deákné vásznánál, vagy olyan értékekről szól, amiket én egyáltalán nem vallok magaménak.
Ha igazságtalan, akkor nem szabad felvenni. Annyi a hülye ember, miért pont ebben foglalkoznál velük? Ha meg igaz, akkor nem hiszem, hogy számít, ki mondja :S És azon belül is, ha igaz, de tudod, hogy nem tudsz rajta változtatni, attól még nem várhatod jogosan, hogy soha senki ne tegye szóvá. Nem azért, mert ez szép dolog, hanem, mert egyszerűen ilyen az élet. Szóval ha van egy "hibád", amiről tudsz, és bánt is, és mégsem tudsz rajta változtatni, pl a magasságod, erre a helyzetre az egyetlen megoldás, ha megbarátkozol vele. Ne add ki a kezedből a lelki békéd feletti irányítást.
Szimplán gonoszak ezek a megnyilvánulások. Nem te vetted magadra, ezen nyugodtan meg lehet sértődni. Nem kicsit. De persze a legjobb, ha leszarod. :)
Azt írod, ezek azért maradtak meg, mert jogosnak érzed őket. Aztán meg azt írod (Orsinak), hogy ha van olyan "hibád" amin nem tudsz változtatni, akkor meg kell barátkozni vele. A posztban említett beszólások azért zavarnak (zavartak), mert nem sikerült (akkor még) megbarátkoznod ezekkel a "hibáiddal"? Mi a helyzet most, azóta kibékültél velük? Vagy még nem, mert azt gondolod hogy tudsz (és akarsz) változtatni rajtuk?
egyetértek Lacával. és igen, azon valóban nem tudok változtatni, hogy magas vagyok, egy-két előnyét élvezem is, de "megbarátkozni" nem fogok vele, ez egy állapot. és attól, mert nem megváltoztatható, szerintem még nyugodtan baszogatásnak vehető, ha valaki mindig ezzel jön. magamtól is elvárom, hogy ne mutassak rá mások megváltoztathatatlan, esetenként nem annyira szeretett szabálytalanságaira (hogy ne nevezzem hibának), ezért ezt másoktól is elvárom, és aki nem tesz ennek eleget, az az én szememben bunkó, de minimum gonoszkodik.
Van köztük olyan, amin már túl vagyok, helyretettem magamban. Például a Fazekas-érem. Akkor bántott, már nem bánt, nem érint. Van olyan, amin meg dolgozom. Hogy például nekem egy suhanc se jöjjön azzal, fiú vagyok-e vagy lány, inkább szóljon be arra, hogy nagy a seggem vagy valami :)
Orsi, mondtál egy nagyon fontosat: "és aki nem tesz ennek eleget, az az én szememben bunkó, de minimum gonoszkodik". Pontosan. Amit ezek az emberek csinálnak, az nagyon gáz, ez abszolúte nem vita tárgya. Csak én meg azt mondom, hogy szard le őket. Maradjunk a példánál (remélem, nem érzed, hogy lovagolok rajta), tényleg eléggé magas vagy, és megpróbálsz ebbe beletörődni, holott könnyűszerrel lehetne, hogy ez lenne az a tulajdonság, amit szeretsz magadban. Ugyanis a magasság önmagában szerintem nem pozitív vagy negatív. Egy alkati sajátosság, amivel meg kell tanulni bánni. Ahogy esetemben a mellbőségem (illetve annak hiánya) sem egy köztudatban elfogadott pozitívum, sőt, valószínűleg többeknek nem tetszik, mint akiknek de. És nagyon sokáig zavart, aztán rájöttem, például nagymellű barátnők folyamatos panaszkodásaiból, hogy vannak nem triviális előnyei a helyzetnek, nem muszáj azokra az aspektusokra összpontosítanom, amikből rosszul jövök ki. Lehet, hogy kevesebb az előnye, de lehet, hogy nem fontos méricskélni. Lényegtelen.
Gondolkodtam ezen az egészen, és az az érzésem, hogy "bort prédikálsz, de vizet iszol"... különben meg sem született volna a blogbejegyzés ;) És tkp ez nem annyira vicces, azt hiszem :s
Rólam általában lepattan mindenféle kritika, főleg a jogos kritika - ha olyasmit mondanak, amit már úgyis tudok, az egyik fülemen be, a másikon ki. Nulla az információértéke, miért is kellene vele foglalkoznom?
A legbántóbb beszólás, ami a posztról először eszembejutott, egy igazságtalan, alaptalan kritika volt, amit ugye elvileg nem szabad felvenni.:) Amikor nyári gyak alatt a "kisfőnökkel" mentünk a Növény- és Talajvédelmi Intézetbe, én szerveztem le a találkát, és elküldtem neki mailben minden infót (hol, mikor, kivel, miről), de valsz nem olvasta el, és azt hitte Szarvasra megyünk, pedig Békéscsabára. Az plusz fél óra. Nem nézte meg térképen (nekem sajnos az az elvem, hogy az néz térképet, aki vezet, szóval én se), otthonfelejtette a GPS-t. Elkéstünk, de nagyon. Elég csúnyán lebaszott, aztán felhívatta velem a kocsiból a fickót, hogy mondjam meg neki én hogy elkésünk (végülis az én hibám volt, szerinte). Nyúl voltam az arcába mondani, hogy szerintem meg ő baszta el, fogalmam nem volt, mit lehet erre mondani, lányos zavaromban jobb híján vihorásztam össze-vissza. Közölte, hogy szerinte ez a helyzet nem vicces. Hát, szerintem se. Nem sokat javított az emlék kellemetlenségén, hogy amikor hazaértünk, és megnézte a mailjeit, látta hogy tényleg ő a ludas, és azonnal írt egy bocsánatkérő levelet. És az egész pont azért esett rosszul, mert igazságtalan volt - ha jogos lett volna, nem emlékeznék rá.
Erről meg most az jutott eszembe, hogy a svédeknél nem szabad a gyereket elfenekelni, mert jajmileszakislelkével. Minket jópárszor elnáspángoltak kölyökorunkban, de csak azokra emlékszem, amik igazságtalanok voltak. Ami jogos volt, az sose fájt annyira... de ennek lehet, hogy semmi köze nincs már a poszthoz :)
Nem teljesen értem, miért mondod, hogy bort iszom és vizet prédikálok. Azt állítottam, hogy ha más mond valamit, ami nem jogos, akkor le kell szarni, és ez így is van. És, pontosan, én akkor nem tudom leszarni, amikor valahol azért jogos. ezen esetek közül van olyan, amin már nem, vagy egyszerűen nem tudok változtatni, ezek egy (egész nagy) részét már helyretettem magamban, amin meg tudok változtatni, azon igyekszem. Nem a random bárki kedvéért, aki beszólt rá, hanem mert tényleg probléma. Ettől függetlenül azt szögezzük le, hogy aki bennem valami szellemi vezető-féleséget lát és számon akarja kérni a hitelességet, az nem tudom, mit szed :D
A nem jogos dolgokon már 2 éves koromban sem tudtam sokat rágódni, engem azért nem vertek otthon, mert apu egyszer elfenekelt, és állítólag meg se nyikkantam, csak valami elképesztően pikírt mód végigmértem, kvázi "és ez most mire volt jó?" módon. Amiben úgy gondolom, hogy igazam van, abban engem gyakorlatilag lehetetlen elbizonytalanítani, semmiféle tekintélytiszteletem nincs ilyen szempontból. Ez ne feltétlen jó amúgy.
Nem úgy, te! Szerintem a bort prédikálod, és a vizet iszod :)
Azt mondod, meg kell barátkozni a "hibáiddal", ha nem tudsz rajtuk változtatni, de valahogy nem olyan embernek ismerlek, aki ezt ténylegesen megteszi, aki belenyugszik, hogy van egy "hibája" amin nem tud változtatni.
Inkább próbálsz változtatni, bármilyen nehéznek/lehetetlennek is tűnik, kb. ebben is olyan maximalista vagy mint a munkádban.
Mondj példát, ami szerinted nem megdolgozható hiba, gyakorlatilag fizikai adottság, és nem törődtem bele. Mert ha arra gondolsz, hogy nem bírok megfelelő számú társas kapcsolatot kialakítani és visszahúzódó vagyok, igen, ebbe valóban nem törődtem bele, mert megnyomorítja az életem. De itt most arról volt szó, hogy ki milyen széles meg magas, meg hány centi a teste bizonyos magasságaiban a kerülete, én eléggé elfogadtam már az alapcsomagot, és igyekszem a lehetőségekhez mérten karbantartani. De nem diétázom meg nem edzek minden nap, meg nem sírok a tükör előtt órákat.
Megjegyzés küldése