Reggel ültem a HÉV-en és olvasni próbáltam, de a teljesen normál szintű, és nagyon könnyen kizárható alapzajt percenként 2-3-szor megszakította egy hosszú Sssssssss, ami ugyan aránylag halk, de iszonyú éles zaj, szerintem a kocsi túlvégéből is tisztán hallható, és elképesztően irritáló volt. Körülnéztem, ki csinálhatja és miért. Az átellenes ülésen ült egy pár. A nő nadrágkosztümben, lábáról levette a cipőt, a fekete kosztümhöz szivárványszínű csíkos zoknit húzott - bár nyilván amúgy takarta volna a csizma, de ő ehelyett a szemközti ülésen pihentette (melegítette?) a talpait. Na ő pisszegett. Amúgy teljesen átlagos, tanítónénisen jellegtelen kinézete volt, 35-40 lehetett. Mellette a párja, semmi különös pasi, aki valamit nagyon kitartóan magyarázott, és egyre idegesebbnek tűnt, erősen dadogott. Leszögezném, hogy ebből a nagy magyarázásból én semmit nem érzékeltem amíg olvasni próbáltam, tök halk volt. A pisszegést viszont nem tudtam kizárni, és nem is voltam egyedül ezzel, már mindenki őket nézte, és a nő csak nem hagyta abba. Biztos azt hitte, a pasi még mindig túl hangosan beszél, azért kapják a rosszalló pillantásokat.
Szegény ürgét nagyon sajnáltam, a nőt meg legszívesebben jól leteremtettem volna, de persze nem vagyok elég konfrontatív.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése