Jó pár éve történt, elmosódnak már a részletek, azt hiszem, valami buszon utaztam, amikor leült velem szemben egy bácsi. Egyértelműen hajléktalan volt, nagyon rongyos volt mindene, volt nála egy halom cucc, de a lehetőségekhez mérten ápolt volt. Szóval nem álltam fel, mint egyébként tenném, de azért igyekeztem nem rá figyelni. Persze nem jött össze, elkezdett hozzám beszélni, és már nem tudom, hogyan, kilyukadtunk az utazásnál.
Megkérdezte, merre jártam már a világban, és mondtam, hogy kétszer Görögországban, de semmilyen kulturálisan jelentős városban, csak szigeteken. Elképedve hallgatta. Mondta, hogy de hát most vagyok fiatal, miért nem utazom állandóan? Mondtam, hogy, hát, iskola, meg pénzem sincs rá. És akkor kiderült, hogy ez a bácsi Európában kb. mindenhol járt már, stoppolt, bliccelt, vadkempingezett, ahogy épp sikerült, de egyfolytában úton van, most is Bulgáriába vagy Horvátországba készül, ott szép az idő.
Nagyon elgondolkodtatott.
2 megjegyzés:
Ezt gondolom láttad: http://poorlydrawnlines.com/comic/anywhere/
Igen nagyon szeretem! :)
Megjegyzés küldése